A National Geographic John Bradshaw macskaviselkedés-szakértővel beszélgetett ezekről.
Szerinte a macskák valószínűleg úgy gondolnak ránk, mint nagymacskákra, akik nem tudják, hogyan kell macskának lenni.
Bradshaw úr szerint a macskák ritkán változtatnak a viselkedésükön, amikor emberekkel érintkeznek.
A kutyák azonnal emberi módba kapcsolnak, amikor emberek közelében vannak, míg a macskák ugyanezeket a szociális jeleket mutatják, amikor más macskákkal érintkeznek.
„Nyilvánvalóan tudják, hogy nagyobbak vagyunk náluk, de úgy tűnik, nem változtatnak túlságosan a szociális viselkedésükön.
Farkukat felemelve, lábunkhoz dörgölőzve, mellénk ülve és elcsábítva – így viselkednek a macskák egymással” – magyarázza Bradshaw.
Más szóval a macskák független lelkek, akik nem hajlandóak megváltozni, hogy alkalmazkodjanak az emberekhez.
Ezért szeretjük őket!
De mit gondolnak valójában rólunk, a gazdáikról? A Satellite Daily megpróbálta megérteni ezt a kérdést.
„Szerencsés vagy, hogy úgy döntöttünk, jelenlétünkkel megtiszteljük az életedet.”
A kutyákkal ellentétben a macskákat nem háziasította az ember.
Valójában valószínűleg éppen ellenkezőleg.
Útközben az emberek elkezdtek gazdálkodni az élelemért. A zöldségekkel és gabonafélékkel együtt jöttek a kártevők is, amelyek számunkra problémát jelentettek, de a helyi macskák számára könnyű prédát jelentettek.
Ezek az első macskák hamar rájöttek, hogy az emberek hajlandóak élelmet és menedéket adni nekik a rágcsálóirtási szolgáltatásokért cserébe.
Ettől kezdve a macskák átvették a hatalmat, mert tudták, hogy sokkal nagyobb szükségünk van rájuk, mint nekik ránk.
„Azért nyávogunk, hogy manipuláljunk téged”.
A National Geographicnak adott interjúban John Bradshaw a macskák szociális intelligenciájáról és a gazdáik manipulálására való képességükről beszél.
A macskák például nagyon hangosan „beszélnek” az emberrel, de leginkább testbeszéddel kommunikálnak egymással.
Ez arra utal, hogy viselkedésüket úgy alakították ki, hogy azt kapják tőlünk, amit akarnak.
Még különböző nyávogásaik is vannak, amelyek különböző dolgokat jelentenek, például „figyelmet akarok” és „etess meg most!”.
„Halljuk, hogy hívsz minket, de nem érdekel minket”.
Egy Japánban 20 macskán végzett vizsgálat során a kutatók minden egyes állatnak megengedték, hogy három olyan felvételt hallgasson meg, amelyen emberek kiabálják a nevüket – két idegen és a gazdájuk.
Bár a macskák folyamatosan olyan fül- és fejmozdulatokat mutattak, amelyek azt jelentették, hogy felismerték gazdáik hangját, egyikük sem nyávogott vagy közeledett a beszélőhöz.
A macskák éppúgy nem voltak érdekeltek abban, hogy lássák a gazdájukat, mint abban, hogy idegeneket lássanak.
„Egyszerűen nem nagyon szeretünk téged”.
A híres „Furcsa helyzet” kísérlet bebizonyította, hogy mind a gyerekek, mind a kutyák erős kötődést mutatnak nevelőszüleikhez.
Az öröm egyértelmű jeleit mutatják, amikor szüleik (vagy állatok esetében a gazdáik) visszatérnek, miután egy ismeretlen helyiségben hagyták őket.
Amikor azonban ugyanezt a kísérletet macskákra módosították, csak egyharmaduk mutatta a gazdájukhoz való biztonságos kötődés egyértelmű jeleit.
Ezek az eredmények azonban nem feltétlenül jelentik azt, hogy a macskáink nem szeretnek minket.
Inkább bizonyítékként tekinthetünk rájuk, hogy ezek az állatok sokkal önállóbbak és magabiztosabbak, mint a kutyák vagy akár a kisgyerekek.
Miért szeretnek a macskák lézerpointerekre „vadászni”?
Mindenki, akinek macskája van, valószínűleg legalább egyszer játszott már lézerpointerrel. A macskák nagyon szeretik ezt az időtöltést.
A titok az, hogy a macskák még a kényelmes alvóhely és az időszakos simogatás ellenére is ragadozók maradnak, és az ösztöneik nem tűnnek el.
A lézerpointert nem úgy érzékelik, mint egy „egeret”, amit el kell kapni. A játék azonban továbbra is érdekli őket.
De itt egy fontos pont: soha ne irányítson lézerpointert a háziállataira.
Ez károsíthatja a látásukat.
