Az, hogy egy nő hogyan bánik a táskájával, sokat elárul a személyiségéről. Tehát azok a hölgyek, akik egy étterembe, kávézóba belépve egy plusz széket keresnek, amire „ültethetik” a kiegészítőjüket, azok valóban nagyon odafigyelve és gyengéden bánnak belső világukkal, és nem engednek be senkit.
Aki szereti letenni a táskáját az asztalra (egy kávézóban vagy étteremben), úgy tűnik, több helyet és figyelmet igényel másoktól.
A világos és feltűnő színű táskák tulajdonosai valóban figyelmet igényelnek. Üzenetük az erősebb nemnek a következő:
„Nézzenek rám. Srácok, itt vagyok. Figyeljetek rám!”
Azok a nők, akik szó szerint „ledobják” a táskát a földre, általában alacsony önbizalommal és önbecsüléssel rendelkeznek. Az „én vagyok az utolsó lyuk a csőben” elv szerint élnek azzal a hozzáállással, hogy mások életében nem jelentősek, jelenlétük lényegtelen.
A szebbik nem képviselői, akik leülés előtt a székre teszik a táskájukat, és maguk is leülnek a szélére, nagyobb jelentőséget tulajdonítanak belsőjüknek, mint külső megjelenésüknek. Gyakran teljesen rendetlennek tűnnek. Ez az a fajta nő, akit az érdekli, hogy belül milyen ember, nem pedig az, hogy mennyi pénzt keresnek, vagy milyen színű a szemük.
