Dhová vihet minket a képzeletünk? Az álmodozásnak nincsenek határai, ez menthet meg minket: képzelőerő, lelkesedés és kíváncsiság
Utazás a képzeleteddel
Hogyan utazol a képzeleteddel? Hogyan utazol, ha nem tudsz elmenni?
2020-ban világjárványt éltünk át, amelyből alapvető leckét vontunk le. Hirtelen a távolságokból ismét távolságok lettek; egy pillanatra, egy hosszú pillanatra megtört a nagy sebesség varázsa és visszatértünk az idő kezeléséhez. A több hónapos kényszermegállás alatt kénytelenek voltunk megállni és átgondolni a teret: rájöttünk, hogy sokat élünk „kint” és keveset, nagyon keveset „bent”. Mi marad, ha megszünteti annak lehetőségét, hogy vacsorákat és találkozókat szervezzen, vagy akár csak gondolkozzon a munkától a barátokig? Néha a kényelmetlenség, a kényszer, az unalom homályos érzése jelent meg. Sokan felfedezték, hogy kevés helyük van otthon és önmagukban, ahol önmagukkal kapcsolatos szenvedélyeiket ápolhatják.
Igen, a világjárvány rádöbbentett bennünket, hogy a siker, a jelzálogkölcsön és a túlélés nyomán sok nyilvánvaló okból kihagytunk abból, amit Japánban mondanánk. mi tart minket életben és életben. Elfelejtettük azokat a szenvedélyeket, amelyektől életnek érezzük magunkat. Kontextustól függetlenül, az olvasástól a rejtvényekig vagy a hímzésig (vagy házi tésztákig!) újra fel kellett fedeznünk a megállás képességét és ezzel együtt a hazai terek (kényszer!) újrafelfedezése, a napokat boldogító inspirációk és a know-how, az érzéki és kíváncsi érzésinkább lenni, mint menni. Vagy legalábbis (még) próbálkozunk.
Mégis, soha korábban nem utaztunk annyit, mint a járvány idején: otthonunk falai közé zárva képzeletünk erejével mozogtunk, képzeletünket használva zárként, amellyel elmenekülhetünk a valóságból.
Gyakran rájöttünk, milyen kicsi volt az otthoni hely, és végül is olyan keveset tartalmazott belőlünk. Mégis, amikor a falak összeszűkülnek, és a korlátok megfojtanak bennünket, rájövünk erre képzeletünk képes megérinteni olyan horizontokat, amelyeket soha nem gondoltunk volna. Sokat álmodoztunk. Változást ígértünk magunknak, és ezt sok esetben be is tartottuk. Az okos munkavégzés és az új gazdasági igények között kezdjük megvalósítani az átalakulást, igyekszünk. A világjárvány idején a körülmények kényszeréből is el kellett kezdenünk a létszemléletünket és a mindennapi életünket megváltoztatni: a jövő reménye, hogy mindez nem merül feledésbe.
Hogyan kezdődik egy utazás?
„A logika elvisz A-ból B-be. A képzelet mindenhová elvisz.” Albert Einstein
A „fantázia” szó görög eredetű, phanòs, fény. Ami láthatóvá válik, az megjelenik a távolban: az a bennünk rejlő képzelőerő amely forrásként áramlik, mélyen belül, és kiömlik, elárasztva minden sejtünket annak, ami vagyunk. Benne van az ösztön, az erő, a találmány, a mágia; a lelkesedés és a kíváncsiság kombinációja amelyet létezésed kezdetén te, aki felfedező voltál, nagyon jól ismertél. Az életútban a hol volt a mikor: a tér volt a napé, amit lépésről lépésre meg kellett tapasztalni.
Képzeletünk egy őshajnal pompája, amely újra kezdődik és megvilágítja a horizontot az éjszaka után
Ma is így van: érzékszerveink minden reggel éberek, és amikor felébredünk, arra emlékeztetnek arra vagyunk késztetve, hogy felfedezzük, pillanatról pillanatra feltaláljuk magunkat, mozogjunk és sétáljunk a horizont felé, ahol a kíváncsiság hajt bennünket. De a mindennapi életben a gravitáció súlya is visszahoz minket a földre: a számlák és a fizetendő lakbér, a jelzáloghitel, a munkaidő. Joseph Conrad lengyel író egy híres idézete így hangzik: „Hogyan magyarázzam el ezt a feleségemnek? ha kinézek az ablakon, dolgozom?”. A „Sötétség szíve” című regény szerzője, amely Francis Ford Coppola „Apokalipszis most” című filmjéhez ihletett, kalandos életet élt: író és navigátor, tizenhét évesen egy dandárra indult Marseille-ből Martinique felé. később kereskedelmi hajón kapitányként eljutott Venezuelába, Konstantinápolyba, Kongóba és Szumátrába. Túlélt egy hajótörést, és beteljesítette gyermekkori álmát, hogy meglátogassa Afrikát, mielőtt feleségével, Jessie Emmeline George-gal Essexben telepedett le Stanford-le-Hope-ban, a Temze torkolatánál. 36 évesen elhagyta tengerparti életét a zöld angol tájakra, írói mesterségéből élve tovább kutatja lelke mélyét hátralévő éveiben.
Mennyi idő marad a képzeletünkre? Minden ellopott pillanat
1862-ben Emilio Olaszországban született: apjának szövetüzlete volt. Úgy tűnik, nem ment túl jól az iskolában, de néhány tantárgy igen sikerült lerázniuk a lelkesedését: földrajz, olasz nyelv és történelem, az utazó elméjét formáló tárgyak. Fiúként heves tengeri kalandokat mesélt unokatestvéreinek, ennek ellenére Emilio Salgari, aki könyvtárakban lakott, természetkártyákat gyűjtött és még az inge mandzsettájára is szeretett vitorlás hajókat rajzolni, előbb Veronában, majd Torinóban élt együtt. az ő családja. A Ligur-tenger előtt, ahol hónapokig élt, a viharos óceánok hullámai és egy máshol képes inspirálni a gyermekek generációit.
Fernando Pessoa azonban Largo de São Carlosban született a lisszaboni opera előtt. Anyja, Maria Magdalena Pinheiro Nogueira eredetileg az Azori-szigetekről származott. A lisszaboni költő apja halála és anyja második házassága után, aki újra férjhez megy a durbani portugál konzulhoz, családjával elérte a Jóreménység fokát: Afrikában kezd írni. „Nem tudom, mit hoz a holnap„, „Nem tudom, mit hoz a holnap” ez a halála előtt írt utolsó mondatamelyet örökségül hagy ránk, hogy elmélkedjünk.
„Nem minden börtönben van rács: sok más kevésbé nyilvánvaló, ahonnan nehéz kiszabadulni, mert nem tudjuk, hogy rabok vagyunk. Kulturális automatizmusaink börtönei, amelyek kasztrálják a képzeletet, a kreativitás forrása.”
Henri Laborit
Az ókori Görögországban Phanes ősisten volt: aki megjelenik, az a fény. Korszak a kozmikus erő, a teremtő erő s mivel nem akart birtokolni semmit, mert már minden megvolt magában, a jogart, mint a világ királyát, átadta lányának, Nightnak. Arany szárnyai és négy szeme volt. Nos, erről jut eszembe nekünk is van egy extra láthatatlan szemünk: ezek a képzeletünk szemei, ők az idő tekintete. Mert a képzelet tud repülni a múlt és a jövő felé, a racionális és titokzatosak számára tiltott területek felé. Amikor elképzeljük, hogy felfedezetlen területek felé megyünk, átlépve a határokat: túl a saját meggyőződésünk határain, kalandra fel a szó legigazibb értelmében. Ez jelenti a felfedező utat.
„Nagyon megdöbbentő, hogy vannak emberek, akik még soha nem láttak gnómot, és nem tehetek róla, de együttérzek irántuk. Valami baj van. A víziójuk nem működik jól.”
Axel Munthe
Mutasson az ujjával a térképre, képzelje el, álmodjon, rajzoljon. Kutatni. Adjon hozzá részleteket. Szabadítsd ki a szívedet
Amikor elképzeljük magunkat valahol máshol tér-idő ugrást hajtunk végre, és ez a tudatunkban is megtörténik, amint az a neuroimaginget tanulmányozók körében derül ki. A képzelet átalakítja a jelent, de pillanatról pillanatra meghozott döntéseink is megváltoztatják az időt és az életvitelünket. Amikor álmodozol, kinyitod az ajtót az ismeretlenbevagy. A képzelet biztosítékot kínál a fényre: adj hozzá könyveket, fényképeket és mindent, ami tartalmat adhat a benned eltemetett képzeletnek, a művészettől az internetig. …