Orosz támadás | A Finnországba menekült anya és lánya már halkakast eszik és kiválóan beszél finnül – az apára még egy egyedül álló este vár Kijevben

Amikor egy kijevi családapa Olekszandr Lieszkakov38 éves, egy fizetési rendszereket kezelő cégnél lejárt a munkanap, metróval a Šuljavka negyedbe megy, és felszáll egy nyolcadik emeleti lakásba.

Újabb egyedül álló este áll előttünk.

Lieszkakov felesége körülbelül két évig Krisztina és egy hatéves lánya Jázmin Finnországban éltek.

A lakásban lévő családnak Jasmina játékai és a falakon lógó fotók jutnak eszébe, ahol a család boldogan együtt van.

A feleség által küldött kékkeresztes zászló, Elovena süti, Paulig kávé és Fiskars kés is a finnországi kapcsolatról árulkodik.

A munkából egy üres lakásba való visszatérés Olekszandr számára a nap legnehezebb pillanata, de megtanulta megbirkózni vele.

„Minden nap magányosnak érzem magam. De amikor dolgozik, más dolgokra is gondolnia kell. Mindent megszoksz. Szeretnénk hinni, hogy a jövő szebb.”

Egyaránt két éve Oroszország nagy támadást intézett Ukrajna ellen. Amikor 2022 márciusában orosz tankok begurultak Kijev nyugati részébe, a család úgy döntött, hogy anya és lánya elhagyja az országot. Olekszandr elhajtotta őket a határig.

Férfiként ő maga nem hagyhatta el Ukrajnát. Katonai szolgálatot teljesített. Úgy gondolja, ha kell, készen kell állnia arra, hogy megvédje hazáját.

A háború első évében a család még abban reménykedett, hogy a háború gyorsan véget ér, és Kristina és Jasmina visszatérhet. 2022 őszén Kristina lánya nélkül érkezett Kijevbe. A várost hatalmas rakétacsapás érte.

A család úgy döntött, hogy anya és lánya Finnországban maradnak.

„Bár hiányoznak, megértem, hogy biztonságosabb, ha ott vannak. Az elmém így nyugodtabb. A háború elején Jasmina stressz alatt volt. Nem értette, miért mentünk a pincébe, és miért utaztunk vidékre, és miért aggódunk a repülőgépek miatt. Most már egyértelműen nyugodtabb” – mondja Olekszandr.

A vágyat csillapítja, ha általában minden este veszünk videohívást.

Jasmina gyakran meg akarja nézni a szobáját hívás közben. Vannak még ott ismerős játékok, de néhányat apa ajándékozott. Apa laptopja az asztalon van, mert a helyet távoli dolgozószobaként használja. Jasminta megdorgálja ezért.

Szövetre Kristina Lieskakova lakóháza ablakából nézi, ahogy a vonat végigsöpör a havas tájon. Most jött vissza a munkából, Jasmina pedig az escarból.

– Volt házi feladatod? Kristina finnül kérdezi Jasminát.

A lakás falain ugyanazok a fényképek lógnak egy boldog családról, mint Kijevben.

De ha Olekszandr finn finomságok kerültek az asztalára, itt vannak az ukrán Roshen csokoládécukorkák és borgumik, amelyeket apa küldött Kijevből.

Lieskakovi számára Finnország nemcsak biztonságot kínáló külföld volt. Minden évben jártam Finnországban, könnyű volt ide menni és alkalmazkodni.

Ennek oka ennek a bérháznak a földszintjén keresendő. Kristina édesanyja ott lakik Inga és ez a finn férfi Mark. Inga már 16 éve Finnországba költözött.

„Olekszandr korábban javasolta, hogy költözzek Finnországba, de megijedtem. Azt hittem, csak Ukrajnában és Kijevben élhetünk” – mondja Kristina.

„

„Hinni akarunk, hogy a jövő szebb.”

Ti ketten egy év elteltével Kristina és Jasmina annyira összeillenek, hogy feketekolbászt és halikrát esznek, és kiválóan beszélnek finnül.

Krisztina szakmáját tekintve ukrán nyelvtanár. Nyelvtudósként kitartóan tanult finnül, és perfekcionistának vallja magát, aki mindent érteni akar és hibátlanul beszél. Folyamatosan ellenőrzi, hogy melyik névmás melyik igével szerepel.

Jasmina 2022 tavaszán zsákutcaként indult egy finn óvodában, ahol ő volt az egyetlen ukrán gyerek. Most egy hosszú listát sorol fel finn barátainak neveiből.

Jasmina Finnországban tanult meg korcsolyázni és síelni. És az úszás, ami a kedvenc időtöltése.

Kristina dicséri a finn napköziket és óvodákat.

„Jasminának csodálatos tanárai voltak, akik sokat segítettek. Ukrajnában mindig szerveznek valamilyen előadást az óvodákban, ahol a gyerekek sorban állnak és verseket olvasnak, anélkül, hogy megértenék, miért. Itt minden a gyerekekkel kezdődik.”

Kristina maga is szakmai oktatói próbán volt a tamperei régió Tredu szakkollégiumában, ahol bevándorlók nyelvi képzésében segít. Most nyárig munkaszerződést kapott.

„A csoportok között vannak ukránok, de vannak bevándorlók is Afganisztánból és Szomáliából. Vannak felnőttek, akik írástudatlanok. finnül beszélek velük. Tanárként számomra érdekes látni, hogyan működik a tanítás. Nagyon értékes, hogy még felnőtteknek is lehetőségük van Finnországban tanulni.”

Emellett Kristina önkéntes munkát végez a tamperei Ukrainatalóban.

Melyik este Jasmina szívesen nézegeti a fotóalbumot.

A háború második nyarán ő is csatlakozhatott hozzánk Kijevben, ahol három hetet töltöttek.

Olekszandr szabadságot vett ki a munkából, hogy a család együtt lehessen. Emlékül csodálatos fotók állnak a családról a Botanikus Kertben.

Jasmina azonban Kijevből is emlékszik, hogyan mentünk biztonságba a légitámadás során.

Hogyan hat a kétéves háborús szünet a kapcsolatra?

Kijevben Olekszandr azt mondja, hogy természetesen az intimitás hiánya is érezteti hatását.

„Még viccelődünk is ezen. De sok család felbomlott, és barátaink útjai elváltak. Szeretnénk távol tartani az ilyen gondolatokat, és hinni az újraegyesítésben” – mondja Olekszandr.

Szerinte segíteni fog nekik az, hogy a szakszervezet erős alapokon állt a háború előtt.

– Tudom, hogy szeret engem, és én is szeretem őt.

Szövetre Kristina azt mondja, nincs semmiféle „titkuk”, ami összetartja őket.

„Azok számára, akiknek korábban problémái voltak, a problémák felszínre kerültek (a háború alatt), és az emberek elváltak. Mindig is jó családunk volt.”

Jövő nyáron Kristina és Jasmina ismét Kijevbe szeretne utazni.

Ehelyett nem fontolgatták a visszaköltözést.

„Az veszélyes lenne. Mindig fennáll annak a veszélye, hogy történni fog valami. Ha lehetőségünk van békében lenni egy ismerős országban, akkor Finnországban vagyunk. Kötelességem gondoskodni arról, hogy a gyermek biztonságban legyen.”

Ennek ellenére elismeri, hogy a helyzet nehéz.

„Finnország csodálatos, és a támogatás a közelben van. De nem mehetünk haza. Szörnyű, hogy évente csak egyszer találkozunk apával.”

Kristina úgy gondolja, hogy meg kell védeni az országot, de akkor is szörnyű gondolat lenne, ha Olekszandr a frontra kerülne.

Jönni nehéz a tervezés, ha még egy hónap múlva sem tudod, mi fog történni.

Olekszandr azonban hajlamos azt gondolni, hogy a család jövője nem Ukrajnában, hanem Finnországban van.

„Megértem, hogy egyre jobban gyökereznek ott. Ha Ukrajna nyer, lehetséges, hogy én megyek oda. Én csak egy ember vagyok, és nekem könnyebb alkalmazkodnom, mint nekik idejönni egy lerombolt országba.”

Ha a család Finnországban ér véget, az Finnország győzelme és Ukrajna veresége.

Lieszkakovék egy fiatal, iskolázott, gyermekes család, pontosan az, amire az alacsony születési aránnyal és háborúkkal küszködő Ukrajnának szüksége van.

Az elhúzódó száműzetés kihat Ukrajna demográfiájára, vagyis a népességfejlődésre is.

Becslések szerint összesen hatmillió ukrán menekült külföldre a háború elől. A Factum Csoport kutatása szerint tavaly nyárra 63 százalékuk tért vissza hazájába. A még mindig menekültek 64 százaléka szándékozott visszatérni hazájába.

Ez azt jelenti, hogy legfeljebb egymillióan maradnak tartósan Európában.

Amikor megkérdezed Jasmint, mit hiányol neki Ukrajnából, a válasz csak egy szó.

„Apu.”