Két éves háború Ukrajna és Oroszország között. 2022. február 22-én a Vlagyimir Putyin által elrendelt invázió vette kezdetét a konfliktusban. 24 hónap után, amikor több mint 10 ezer civil halt meg, és ismeretlen számú katona halt meg, milyen stádiumban van a konfliktus? A 2023-as ukrán ellenoffenzíva után új egyensúlyeltolódásnak lehetünk tanúi: Oroszország a közelmúltban elfoglalta a kelet-ukrajnai Avdiivkát, délen pedig csapatokat tömegesít. Kijev az elnök által választott Olekszandr Szirszkij tábornok vezetésével újjászervezi magát. Volodimir Zelenszkijés új segélyeket vár az USA-tól, abban a reményben, hogy Washington feloldja a 61 milliárdos csomagot.
Adnkronos három tábornokot kért fel, hogy vázolják fel a háború képét 2 évvel az ellenségeskedés kezdete után. „Két éve háborúzunk Ukrajnában, bár ennek a konfliktusnak a gyökerei 2014-ig nyúlnak vissza, több ezer civil áldozattal” Marco Bertolini tábornokaz Egyesített Erők Felső Műveleti Parancsnokságának volt parancsnoka.
„Terepen megmutatták Oroszország érvényesülését, amely megnyerte a nagy csatákat, tagadva a Nyugaton ismétlődő propagandát, amely technológiai szempontból azt akarta, hogy legyőzzék. Azt mondták, hogy lapáttal harcoltak, loptak a mosógépek mikrochipjei a rakétákon való használatukhoz, mind egy leleplezett narratíva részét képezik. Az ukrán ellentámadás ehelyett kudarcot vallott, Oroszország nyomulni kezdett a teljes határon, áttört az egész ukrán vonal legfontosabb megerősített pontján, egy kőhajításnyira Donyecktől, és most nyitottak vagyunk a további, nehezen megjósolható fejleményekre” – teszi hozzá.
„Politikai szempontból ennek a helyzetnek súlyos következményei vannak Ukrajnában – folytatja -: Valeri Zaluzsnij tábornokot, aki a fegyveres erők parancsnoka volt, azért ölték meg, mert más elképzelései voltak, mint Zelenszkijnek. Helyére Szirszkij tábornok lépett, aki orosz származású, szülei Oroszországban vannak, és ráadásul láthatóan nem is szerette különösebben a családja. Ez kritikus pillanat a fegyveres erők számára.”.
„Ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy Oroszországban a helyzet a gazdaság számára is előnyös. Nyilvánvalóan a háborút is bonyolítja minden, ami körülötte történik, a közel-keleti válságtól kezdve a taktikai siker a helyszínen Oroszországé. Zelenszkij, ahhoz, hogy a helyzet javulását remélhessük, a NATO közvetlen közreműködésére van szükség, különben nem teheti meg” – fogalmaz.
A Leonardo Tricarico tábornoka légierő volt vezérkari főnöke és az Icsa alapítvány jelenlegi elnöke, „két év konfliktus után, folytatódik a patthelyzet, amely néhány héttel az ellenségeskedés megkezdése után következik be. Egy olyan állapot, amely azonnal felfedte magát, mint lehetetlen, hogy bármelyik fél kizárólag fegyverhasználattal érvényesüljön. És ez így is marad, bár jelenleg a hadműveletek előrehaladása Putyin számára kedvező szakaszt mutat.”
„Érdemes felidézni, hogy az egyetlen tárgyalási kísérlet – folytatja – ügyetlen, de tükrözi Oroszország és Ukrajna azon vágyát, hogy közös platformot találjanak az ellenségeskedések beszüntetésére és a megegyezésre, akkor történtek, amikor már világos volt, hogy a vita katonai megoldása. nehéznek tűnt.”
„Ekkor kellett megkísérelni a tárgyalóasztal megerősítését a nemzetközi közösségnek, elsősorban az Egyesült Államoknak. Sajnos ez a próbálkozás nem valósult meg komolyan és strukturáltan, a szándékolt kezdeményezést az egyes országokra bízták. , még a jelentős jelentőségűeket is, ahogy az meg is történt, hogy ne legyen konkrét és határozott nyomon követése. Az egyetlen út – mondja – továbbra is a tárgyalás, egy minden bizonnyal bonyolultabb pillanatban, mint a mai, de mindig meg kell kísérelni a megfelelő intézkedésekkel és a szélesebb nemzetközi közösség aktívabb bevonásával. Ellenkező esetben az alternatíva egy karsztos lefolyású, itt-ott újra felszínre törő háború, amely továbbra is sok kisebb-nagyobb civilek és katonák mészárlásával jár majd. Ugyanakkor kulcsfontosságú, hogy Ukrajna támogatása ne szenvedjen gyengülést a gyakorlatban és mindenki elszántságában.”
„És abban a reményben – fejezi be –, hogy ez a háború, amely úgy kezdődött, mint a többi, anélkül, hogy a végső célt azonosították és megosztották volna, nem úgy ér véget, mint a többi, hasonló megoldással, mint amikor az Egyesült Államok volt az élen és a törvényes afgán kormány sötétsége, amelyet az akkori tálibokkal tárgyaltak (és ugyanez történhet ma Putyinnal), a konfliktus sorsa a teljes és siralmas magányban”.
Giorgio Battisti tábornokegykori olasz parancsnok Afganisztánban és az Olasz Atlanti Bizottság tagja, megjegyzi, hogy „a két év háború minden bizonnyal hagyott néhány nagy jelet. Európában visszatért a nagy intenzitású hagyományos hadviselés, Ukrajna orosz inváziójával; olyan konfliktus, amelyről senki sem gondolta, hogy megtörténhet. Ez mind az atlanti szövetség, mind az Európai Uniót alkotó országok újrafelfegyverzésének szükségességéhez vezetett, igaz, a GDP 2 százalékának elérése még ma is szóba kerül.”
A konfliktus által felvázolt másik lényeges pont az, hogy „az orosz terjeszkedés visszatérése, amit talán már akkor is érezhettünk volna, amikor Oroszország belépett Grúziába, hogy megvédje az orosz ajkú Dél-Oszétiát és Abháziát” – folytatja. A fegyveres erők ismét a külpolitika eszközévé váltak, mind az Atlanti Szövetség országai, mind az európaiak. Aztán ismét fontossá válik a tágabb Földközi-tengerre irányuló figyelem, amely különösen az atlanti szövetség déli frontja számára: az orosz flotta tömegesen visszatért a Földközi-tengerhez, mint a hidegháború idején, és ezzel együtt az elmúlt hónapokban a kínai katonai hajók is megjelentek. A Földközi-tenger déli frontján reményeim szerint új figyelem irányul.”
A háború „a diplomáciai, politikai és katonai kezdeményezések multilateralizmusának újraindítását jelentette, vagyis a koalíciókon vagy szövetségeken belüli beavatkozás szükségességét, még ha ideiglenesen is, bizonyos szükségletek kielégítése érdekében. azért fontos nemzetközi, mert a hidegháború után minden katonai eszközt visszaszorítottak” – húzza alá Battisti tábornok.
„Most újra felfedeztük, hogy újra fel kell fegyverkeznünk, hogy szembenézzünk az ellenfelek fenyegetéseivel, akik az erő alkalmazását teszik a fő eszközükké a nemzetközi kapcsolatokban. Az ukrajnai konfliktus végre rávilágított az új technológiák – például a drónok és a kibervilág – alkalmazására, azt a lebonyolítási módokkal világháborúra jellemző hadműveletek, azaz a helyzeti hadviselés és a lövészárokharc„- fejezi be. (Silvia Mancinelli)
