„Tábornok beszélt.”
Ez Sauli Niinistön megjegyzést az orosznak Nyikolaj Makarovnak emlékeztetett a Helsingin Sanomat biztonságpolitikára szakosodott újságírója Kari Huhta.
Niinistö igazából nem mondott semmit, de a 2012-es biztonságpolitikai vitában egyértelmű volt az üzenet. Makarov figyelmeztette Finnországot a túl szoros NATO-kapcsolatokra. Niinistö lakonikus nyilatkozatának sorai között kiolvashatták, mit gondoltak Finnországban az orosz honvédelmi tanácsokról.
Niinistö mester volt az ilyen helyzetekben. Tudta, hogyan kell ugyanazt a játékot játszani az orosz vezetőkkel. Néhány kártya mindig rejtve maradt. Niinistö kemény nemzetközi politika pókerarca és stratégiai gondolkodása volt.
Sokan megszokták, hogy a következő elnöktől is ezt a fajta képességet várják el. De vajon szükség van-e már rá ugyanúgy?
Niinistön az oroszokkal való munkamódszer a nemzetközi politika szempontjából úgynevezett elhomályosítási stratégiának nevezhető (stratégiai kétértelműség), mint szándékos kétértelműség vagy kétértelműség.
Ezt az elhomályosítást a nemzetközi politikában különösen a nagyhatalmak gyakorolják. Például az Egyesült Államok külpolitikája az elnöktől függetlenül magában foglalja a stratégiai kétértelműséget.
A stratégiai elhomályosításra gyakran akkor kerül sor, ha a kapcsolat egy másik országgal homályos, vagy egyszerre több megközelítés létezik.
Finnországnak hosszú ideje volt ilyen kapcsolata Oroszországgal. Bár Finnország védelme valójában arra a feltevésre épült, hogy Finnország központi biztonsági kihívása Oroszország, a finn politikai vezetők erről aligha beszéltek. Nyilvánosan hangsúlyozták a jó kapcsolatok és párbeszéd fontosságát. A NATO-tagság lehetőség volt.
Az elképzelés az volt, hogy amikor a tárgyalások tisztázatlanok voltak, Oroszország is egy kicsit a lábán lesz Finnországgal kapcsolatban.
Kereskedelempolitikai szempontból Oroszországot lehetőségként tekintették.
A vonalon bírálói is voltak.
Ennek az elhomályosítási stratégiának az egyik kritikusa a Külpolitikai Intézet kutatója volt Mika Aaltola. A Krím 2014-es annektálása idején ő írt A Suomen Kuvalehtiben, hogy a homályosítás valóban bölcs dolog lehet belpolitikai szempontból, mert megkönnyítette a nem értők együttműködését.
elnök Urho Kekkonen olyan ügyes megzavarás volt, hogy a békekutatók és az ezredesek is csodálták – írta Aaltola.
De a stratégia kockázatos volt egy kis ország számára. Aaltola véleménye szerint a homályosítást valóban sikerült a nagyhatalmaknak. Egy olyan kis országban, mint Finnország, ez ellenőrizhetetlen helyzetekhez vezethet.
Aaltola veszélye az önbecsapás volt. Bár a homály ravasz trükk volt, egyesek Finnország helyes soraként értelmezhették. A vonal fenntartása is nehéz lenne hosszú távon.
Bármennyire is mást képzel az ember Finnországban, a homály nem kerülhette el a tényt, hogy Finnországnak hosszú határa van Oroszországgal. Oroszország Finnországról alkotott felfogása pedig teljesen eltérhet Finnország saját magáról alkotott felfogásától.
amikor Oroszország 2022 februárjában támadta meg Ukrajnát, Finnországban lejárt a stratégiai elhomályosítás ideje. A maszkokat levették.
Most szinte minden másképp van a külpolitikában. Tíz éve még Mika Aaltlaka is alig hitte volna például, hogy 2024-ben felveszi a telefont ugyanezen munkahelyén, a Külpolitikai Intézetben, ám éppen most fejezte be elnökválasztási kampányát az első fordulóban elsöprő vereséggel.
De mit gondol Aaltola az elnöktől elvárt tulajdonságokról, kutatóként és elnökválasztáson átéltként is?
Aaltola szerint Finnország külpolitikai irányvonala a Krím 2014-es annektálása előtt klasszikus ködösítés volt. Közvetlen hatással volt arra is, amit korábban a képzett elnök tulajdonságainak tekintettek.
Aaltola szerint elképzelhető-e, hogy Niinistö beszédeinek bizonyos rejtélyes volta korának készsége volt?
Pontosan így, mondja Aaltola. Ezt a képességét az elnök „megbízhatatlanságaként” írja le.
Niinistö pont ilyen volt, megbízhatatlan.
A korábbi világban a megbízhatatlanság a finn elnökök egyik legfontosabb képessége volt. De most az új elnöknek már nincs szüksége ugyanerre. Finnország következő elnökének nem kell feltétlenül ravasz gyűrűs rókának lennie.
Finnország már nem ül a kerítésen. A fele ki van választva.
Ebben a külpolitikai helyzetben a homály helyett az elnököt várják stratégiai világosság.
Amikor a helyzetek változnak, a nagyhatalmak is lemondanak a stratégiai elhomályosításról. Például a nemzetközi politikával foglalkozni Külpolitika -magazin írt januárban, hogy az Egyesült Államoknak fel kell hagynia vele a kínai-tajvani konfliktus kapcsán.
A rejtélyes trükkök helyett inkább stratégiailag egyértelműnek kell lenni.
Ezek az elnökválasztás az első Finnországban egy olyan időszakban, amikor Finnország és Oroszország kapcsolatát már nem jellemzi a homály.
Ebben az értelemben Sauli Niinistö szezonja már akkor véget ért, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Az elnök irányvonalának most mindenki számára érthetőnek kell lennie. Mind az orosz vezetés, mind a szövetségesek és Finnország saját állampolgárai számára.
Természetesen a nemzetközi politikában továbbra is szükség van bizonyos bizalomhiányra. Ami Oroszországot illeti, az elnökkel szembeni bizalmatlanság korszaka teljesen véget ért. De például a Kínával való kapcsolat más kérdés. Finnország az EU részeként azon gondolkodik, hogy vajon partnerei, versenytársai vagyunk-e Kínának, vagy bizonyos esetekben szinte ellenségei vagyunk. Ebből a szempontból továbbra is szükség van a külpolitikai vezetés stratégiai homályára.
Ennek ellenére a világosság ma már a finn külpolitika alapvonala.
A nyilvános vitát legalább felfrissíti a stratégiai világosság. A külpolitikáról már nem kell úgy beszélni, hogy a fontos kérdéseket a sorok között kell értelmezni.
