A fibulát a hosszú csontok közé sorolják. A sípcsont mentén fekszik, amelyhez fent és alul kapcsolódik. Viszonylag vékony csontról van szó, ezért a leggyakoribb sérülései közé tartoznak a törések. Tudja meg, hogyan épül fel a fibula, milyen funkciókat lát el, milyen betegségek érinthetik a fibulát, és hogyan használják a fibulát az orvostudományban.
Szárkapocscsont (latinul: fibula) egy páros hosszú csont, amely a sípcsonttal együtt alkotja a lábszár csontvázát. A fibula számos alsó végtag rögzítési helye. Ezenkívül a fibula disztális vége a . A fibulával kapcsolatos leggyakoribb betegségek közé tartoznak a túlzott túlterhelésből vagy sérülésekből eredő betegségek.
Tartalom
Fibula – szerkezet
A fibula egy hosszú, de meglehetősen vékony csont, amely a lábszár oldalsó részén található. A fibula közvetlenül szomszédos a sokkal masszívabb sípcsonttal, és a sípcsont csontvázát alkotja. A fibula és a sípcsont között kétféle kapcsolat van.
Az első a tibiofibularis ízület, amely e csontok proximális végeit köti össze. A tibiofibularis ízület a térd közelében helyezkedik el, bár nincs vele kapcsolatban. A fibula proximális vége ezért nem része a térdízületnek, és nem vesz részt annak mozgásában.
A második kapcsolat a fibula és a sípcsont között az ún a sípcsont interosseus membránja, lefelé nyúlik a tibiofibularis synostosisba. Ez a membrán nagyon tartós kötőszövetből készül. Rajta keresztül a fibula és a fibula teljes hosszában kapcsolódik egymáshoz.
Mind a tibiofibularis ízület, mind a sípcsont interosseus membránja hozzájárul mindkét csont szoros összekapcsolásához, és megvédi őket a kölcsönös elmozdulástól. Emiatt a fibula mozgékonysága a sípcsonthoz képest nagyon korlátozott (a lábszár többi részének bevonása nélkül nehéz a fibulát egyedül mozgatni).
A fibula alsó része az oldalsó malleolus, könnyen tapintható a bőr alatt. A fibula disztális vége két másik csonthoz kapcsolódik – a sípcsonthoz és a talushoz, amelyek együtt alkotják a felső ízületet (más néven bokaízületet).
A felső bokaízület lehetővé teszi a láb fel-le mozgását (dorsiflexió és talpi flexió), lehetővé téve például a lábujjakon és a sarkokon való járást. A fibula tehát nem vesz részt a térd működésében, de a bokaízület fontos része.
A sípcsonttal való állandó kapcsolaton és a bokaízület felépítésében való részvételen túl a fibula számos izom rögzítési helye. Az alsó végtag egyik legnagyobb izma a fibula proximális végéhez kapcsolódik.
A fibula alsó részein az alsó lábizmok kötődései találhatók, beleértve a lábujjfeszítőket, a peroneális izmokat és a talpizmot. Legtöbbjük a bokaízület mobilitásában vesz részt.
Az ízületi szalagok szintén a fibula alsó részéhez kapcsolódnak, és feladatuk a bokaízület oldalsó részének stabilizálása.
A fibula közvetlen közelében sok véredény és ideg fut. A peroneális artéria a fibula mentén helyezkedik el, és vérrel látja el magát a csontot és a lábszár közeli izmait.
A közös peroneális ideg eléri a fibula felső részét, majd két ágra oszlik: a felületes és a mély peroneális idegekre. Ezek az idegek lehetővé teszik az alsó lábszár és a lábnyújtó izomzat oldalsó izmainak mozgását. Érzékszervi beidegzés szempontjából lehetővé teszik a láb dorsalis felszínéről és a lábszár laterális részéből érkező ingerek fogadását. A peroneális idegkárosodás a fibula sérüléseinek egyik lehetséges szövődménye
Fibula – funkciók
Bár a fibula a sípcsontváz fontos alkotóeleme, mechanikai funkciója viszonylag csekély. A fibula egy olyan csont példa, amely gyakorlatilag nem hordoz terhelést.
A fibula fő szerepe a bokaízület felépítése és stabilizálása, rögzítési pontot biztosít az alsó lábizmoknak és támaszt nyújt a sokkal erősebben terhelt sípcsontnak. A bokaízület nagy mozgékonyságáért a fibulához tapadó izmok inai a felelősek. A fibula alsó részéből három fibularis szalag származik, amelyek feladata a bokaízület oldalsó részének stabilizálása.
A fibulát érintő jelentős mechanikai terhelések hiánya érdekes módszerek feltalálásához vezetett ennek a csontnak az orvostudományban való felhasználására.
Fibula – felhasználás az orvostudományban
A fibula a csontváz többi részének jelentős támasztó funkcióját nem látja el. A fibulát alkotó csontszövet mennyisége nagy az általa hordozott terhelésekhez képest. Emiatt a fibula a csontanyag értékes forrásává vált. A klinikai megfigyelések azt mutatták, hogy a fibula kis töredékei sikeresen eltávolíthatók és más helyekre beültethetők anélkül, hogy az alsó lábszár funkciója jelentős mértékben csökkenne.
A fibulát elsősorban a maxillofacialis műtétekben használják, többek között a terület csonthibáinak pótlására. A mandibula rekonstrukciója a fibula töredékeinek felhasználásával történik, többek között, súlyos koponyasérülésben szenvedő betegeknél vagy az állkapocsba beszűrődő kezelés részeként.
Fibula – betegségek
A fibulával kapcsolatos rendellenességeknek sokféle oka lehet. A fibulában, akárcsak az egész csontvázban, daganatok, fertőzések és anyagcsere-betegségek tünetei lehetnek (beleértve:). A fibula károsodásának messze a leggyakoribb oka azonban a sérülések, amelyek túlzott túlterheléshez és szélsőséges esetekben ennek a csontnak a töréséhez vezetnek.
A fibula ritka betegségei közé tartoznak a veleszületett rendellenességek, amelyeket általában gyermekkorban diagnosztizálnak.
Fibula törés
A fibula törés tünetei, lefolyása és kezelése a sérülés helyétől, a csontdarabok relatív helyzetétől és a szövődmények jelenlététől (beleértve az erek és az idegek károsodását) függenek. A fibula törések diagnosztizálásához röntgensugarakat használnak, általában két vetületben.
A közeli lágyrészek feltételezett károsodása esetén fejlettebb képalkotó vizsgálatokra lehet szükség, beleértve: .
A fibula középső részének törése nem mindig igényli a végtag fibulába helyezését. Sok esetben a közeli sípcsont állványként szolgálhat a gyógyuló fibula számára, így a gyógyulás csak a végtag ideiglenes immobilizálását igényli.
Sokkal nagyobb a szövődmények kockázata a fibula proximális vagy disztális végének törése esetén. Az ilyen sérülések sebészeti kezelést igényelhetnek. A peroneális ideg a fibula proximális végének közelében fut, és megsérülhet ezen a területen a trauma során.
A peroneális ideg zavarának tipikus tünete a láb leesése, vagyis a láb dorsiflexének képtelensége. Ezután a beteg körbejárja az ún bantam járásban, a teljes lábat magasra emelve és a láb elülső részét ernyedten leengedve lépés közben.
Ha a fibula proximális végének törése során a peroneális ideg elszakad, akkor annak műtéti rögzítése, majd megfelelő rehabilitációja szükséges.
A fibula törések invazív kezelésére vonatkozó egyéb javallatok a következők:
- nyílt törések,
- az erek károsodásával szövődött törések,
- valamint a bokaízületet érintő instabil törések.
Az oldalsó bokatörések kezelési módja a törési rés helyétől, valamint a bokaízület más struktúráinak károsodásának mértékétől (szalagszakadás, más csontok kölcsönös elmozdulása) függ. A legenyhébb esetekben csak a végtag immobilizálása és tehermentesítése szükséges.
Az elmozdulással járó törések vagy a közeli lágyrészek súlyos károsodása általában sebészeti kezelést igényel. Bár a fibula törések leggyakoribb oka a hirtelen sérülések (közlekedési balesetek vagy sportolás közben), ennek a csontnak a törése is előfordul hosszú távú túlterhelés következtében. Beszélünk az ún , leggyakrabban erősen megerőltető fizikai tevékenységet végző embereknél fordul elő.
A fibula fáradásos törésének tünete a fájdalom, különösen mozgás közben. A fáradtsági törés diagnózisa a fibula tehermentesítésére utal, ami a gyógyulásához szükséges. Szükséges továbbá a megfelelő rehabilitáció és az edzésterhelés jelentős csökkentése.
A fibula veleszületett rendellenességei
A fibula veleszületett rendellenességei viszonylag ritkák. Ilyen állapot például a fibula, amely a fibula veleszületett hiánya. A fibula hiánya a végtag lerövidülését és a lábfej, boka és térdízületek jelentős deformációját eredményezi.
A peroneális hemimelia kezelése olyan protézisek használatát igényli, amelyek helyreállítják a lábszár megfelelő szerkezetét. A kísérő lábhibák esetén ennek megfelelően bővül a rekonstrukciós eljárások köre.
Olvassa el még:
