Nem „bármi kell”, de közel van. Amikor Mario Draghi világos üzeneteket akar küldeni, olyan szavakat választ, amelyeket aligha lehet félreérteni, és emlékezteti az Európai Parlamentet a strukturális reformokat hajtanak végre amire szükség van, nem apróz el: csinálj valamit, nem tudsz mindig nemet mondani. Ugyanakkor megvan a változásra való ösztönzés, és annak kifejezett felmondása, hogy mi működik a legkevésbé jól az európai politikák irányításában, kezdve az innovációs kilátásokat gátló vétóktól. Hasonlóképpen, és itt még helyénvalóbb az euró megmentése iránti eltökéltség jelzésére használt híres megnyugtatásra való hivatkozás, olyan befektetésekre van szükség, amelyeket „bármilyen eszközzel” ösztönözni kell.
Draghi, amelyet Adnkronos Tommaso Gallavottival rekonstruált, Strasbourgban beszél az Európai Parlament szakbizottságainak elnökeivel arról a versenyképességi dossziéról, amelyet az EU Bizottság felkérésére készített, utalva a múlt szombaton Gentben tartott informális Ecofin ülésre: Azt kérdezték tőlem, hogy milyen sorrendben kellene végrehajtani ezeket a reformokat? Fogalmam sincs, mi a sorrend, de csak egyet tudok mondani: kérem, tegyen valamit. Csinálj valamit: választasz mit, de csinálj valamit. Nem tölthet több időt azzal, hogy mindenre nemet mond.”
Az EKB volt elnöke ráadásul mindig is ugyanezt a megközelítést alkalmazta. Ahhoz, hogy valódi perspektívát adjunk Európának, mint politikai közösségnek és mint gazdasági közösségnek, elengedhetetlen abból indulni ki, ami nem működik. „A pénz csak az egyik oldala a problémának. A másik szempont azon szabályok alapos áttekintése, amelyeket felépítettünk és amelyek alapján dolgoztunk.” Draghi különösen az egységes piacra utal. „Strukturális reformoknak neveztük őket. Ezt kell most tennünk: strukturális reformokat, az Európai Unió szintjén. Az egységes piac rendkívül tökéletlen: irányelvek százai vannak, amelyeket nem, vagy országonként eltérően hajtanak végre.” Utána jön az ugyanilyen jelentős utalás a villamosenergia-piacra. „Ez egy másik szektor, amelyet meg kell vizsgálnunk, mert Európa egyértelműen nem lehet versenyképes, ha háromszor annyit fizetünk az áramért, mint az USA-ban, és ötször-hatszor annyit a földgázért. Sok dolgot kell tennünk, amelyek közül a pénz csak egy.”
Csak a pénzről, az erőforrásokról beszélünk, egy másik kulcsfontosságú lépés. Azt mondja, az EU-ban van „óriási befektetési igény„, aminek meg kell elégednie a cél érdekében használható „bármilyen eszközzel”. Gondolhatnánk a „sok dolog keverékére is. Az egyik dolog, talán a legfontosabb, a magánmegtakarítások mozgósítása.”
Draghi szerint az EU egyik gyenge pontja, hogy a kutatást „rosszul” finanszírozza a magánszektor. A következmény egy sor kérdés. „Hogyan tudnánk jobban mozgósítani a magánmegtakarításokat és a közpénzeket ezekre a projektekre? De a második pont az innováció: hogyan ösztönözzük azt az EU-ban? Az USA-ra gondolok, mert ez egy demokrácia. Kínában egyértelműen Az USA-ban a kutatás mintegy kétharmadát a magánszektor, mindössze egyharmadát az állami, az EU-ban pedig a kutatás kétharmadát a közszféra finanszírozza. Miért olyan szűkös a magánfinanszírozás az EU-ban?„. Olyan kérdések, amelyek választ keresnek, és nem engednek további tétovázást, szellemileg nagyon közel áll a „Bármihez kell”. (Fabio Insenga)
