SZINGAPÚR — Mennydörgés dübörög, ahogy egy lezárt irodában képernyők tucatjai villannak fel a nedves utakon átfröccsenő autókról, az utcákat kiszáradó vízelvezetőkről és Szingapúr trópusi szigetén az értékes esővizet összegyűjtő víztározók között. A kormány alkalmazottaiból álló csapat feszülten figyeli a vizet, amelyet az ország hatmillió lakosa gyűjt majd össze és tisztít meg.
„Valós idejű adatokat használunk a csapadékvíz kezelésére” – mondja mosolyogva Harry Seah, a PUB, a Szingapúri Nemzeti Vízügyi Ügynökség műveleti vezérigazgató-helyettese a képernyők előtt állva. „Ez a víz minden menj a kikötőbe és a víztározókhoz.”
A terem Szingapúr élvonalbeli vízgazdálkodási rendszerének része, amely ötvözi a technológiát, a diplomáciát és a közösségi részvételt, hogy segítse a világ egyik leginkább vízhiányban szenvedő nemzetét biztosítani vízügyi jövőjét. Az ország innovációi felkeltették a többi vízhiányos, megoldást kereső nemzet figyelmét.
Szingapúr egy kis városállami sziget Délkelet-Ázsiában, a bolygó egyik legsűrűbben lakott országa. Az elmúlt évtizedekben a sziget modern nemzetközi üzleti központtá is átalakult, gyorsan fejlődő gazdasággal. A fellendülés következtében az ország vízfogyasztása több mint tizenkétszeresére nőtt az ország 1965-ös Malajziától való függetlenné válása óta, és a gazdaság várhatóan csak tovább fog növekedni.
Természetes vízkészletek hiányában az ország a szomszédos Malajziából importált vizet egy sor üzlet révén lehetővé tette az ország Johor folyójából nyert víz olcsó beszerzését. A megállapodás azonban 2061-ben jár le, megújítása bizonytalan.
A malajziai politikusok éveken át célba vették a vízügyi megállapodást, ami politikai feszültségeket szított Szingapúrral. A malajziai kormány azt állította, hogy a Szingapúri vízvételi ár – amelyet évtizedekkel ezelőtt határoztak meg – túl alacsony, ezért újra kell tárgyalni, míg a szingapúri kormány azzal érvel, hogy a víz kezelése és Malajziának történő viszonteladása nagyvonalú áron történik.
A szingapúri kormány kutatása szerint az éghajlatváltozás, amely intenzívebb időjárást, emelkedő tengereket és az átlaghőmérséklet emelkedését eredményezi, várhatóan súlyosbítja a vízbiztonságot.
„Számunkra a víz nem a természet kimeríthetetlen ajándéka. Stratégiai és szűkös erőforrásról van szó” – mondta Lee Hsien Loong szingapúri miniszterelnök egy vízkezelő létesítmény 2021-es megnyitóján. „Mindig feszegetjük vízkészleteink határait. És minden további vízcsepp előállítása egyre nehezebb lesz, és egyre drágább.”
A szingapúri kormány a vízhiányra megoldásokat keresve évtizedeket töltött egy mesterterv kidolgozásával, amely a négy „nemzeti csapjukra” összpontosít: a vízgyűjtőre, az újrahasznosításra, a sótalanításra és az importra.
A szigeten tizenhét tározó fogja fel és tárolja az esővizet, amelyet kémiai koagulációval, gyors gravitációs szűréssel és fertőtlenítéssel kezelnek.
Öt sótalanító üzem működik a szigeten, amelyek ivóvizet állítanak elő úgy, hogy a tengervizet membránokon átnyomják, hogy eltávolítsák az oldott sókat és ásványi anyagokat, és naponta több millió gallon tiszta vizet hoznak létre.
A hatalmas szennyvíz-újrahasznosítási program mikroszűréssel, fordított ozmózissal és ultraibolya besugárzással tisztítja a szennyvizet, kiegészítve ezzel az ivóvíz-ellátó tartályokat. A „NEWater” névre keresztelt tisztított szennyvíz jelenleg Szingapúr vízellátásának 40%-át biztosítja, a kormány pedig azt reméli, hogy az elkövetkező években a kapacitást a kereslet 55%-ára növeli. A szingapúri nemzeti vízügyi hivatal egy helyi kézműves sörfőzdével együttműködve építette ki a kezelt szennyvízből készült sörcsaládot, hogy elősegítse az emberek biztonságba vetett bizalmát.
Seah szerint az innováció részben a magánvállalkozások bevonásának köszönhető.
„Néha a magánszektor máshogy csinálja a dolgokat, és lehet tanulni belőlük. Nagyon fontos az ipar részvétele nálunk” – mondta Seah.
Seah mondta, hogy a közösségi részvétel és a vásárlás megszerzése hatékony módszer a tudatosság növelésére és a természetvédelemre is.
A kormány 2006-ban indította útjára az Aktív, Szép, Tiszta Vizek Programot, melynek keretében az ország vízrendszerét több közterületté alakította át. A program révén a lakosok kajakozhatnak, túrázhatnak és piknikezhetnek a tározókon, így nagyobb tulajdonosi érzést és értéket adnak az ország vízkészletének. Számos vízi létesítmény ma már nyilvános zöldfelületekkel rendelkezik a tetőkön, ahol a nagy buja zöld pázsit között piknikezhetnek a közönség.
Az iskolákban a gyerekeket megtanítják a vízhasználat és -megőrzés legjobb gyakorlataira. Az iskolákban álvíz-adagolási gyakorlatokat tartanak, ahol a vízcsapokat elzárják, a diákok pedig vödrökbe gyűjtik a vizet.
A nemzetközi közösség is kiaknázta Szingapúr vízügyi innovációját. Az ország a víztechnológia globális központjává vált, közel 200 vízügyi vállalatnak és több mint 20 kutatóközpontnak ad otthont, és kétévente megrendezik a Nemzetközi Vízhétet.
A Szingapúrban kifejlesztett és használt víztechnológiákat, például hordozható vízszűrőket, vízvizsgáló technológiát és árvízvédelmi eszközöket több mint 30 országba exportáltak, köztük Indonéziába, Malajziába és Nepálba.
De a Szingapúrban használt megoldások mindegyike nem lesz releváns más országokban, különösen a kevésbé fejlett infrastruktúrával rendelkező országokban, ahogy Seah elismeri.
Annak ellenére, hogy Szingapúr előrelépéseket tett a vízbiztonság érdekében, Seah arra figyelmeztet, hogy a folyamatos előrelépés elengedhetetlen a sziget számára.
„Több mint két évtized elteltével is folyamatosan elemezzük a vizet” – mondta. – Soha nem lehetünk önelégültek.
