Ingyenesen oldja fel az Editor’s Digest szolgáltatást
Roula Khalaf, az FT szerkesztője kiválasztja kedvenc történeteit ebben a heti hírlevélben.
Az író a Demos nevű agytröszt vezérigazgatója
Az Egyesült Királyság következő kormányának politikai kihívások szédületes sorozata lesz. A közelgő általános választások után a politikai meggyőződésű minisztereknek nehéz döntéseket és népszerűtlen döntéseket kell hozniuk.
A poliválság mögött pedig – amely a mesterséges intelligencia hatásától és az éghajlati vészhelyzettől a polarizációig és a megromlott közszolgáltatásokig mindent felölel – egy mélyebb válság is meghúzódik: a demokráciába vetett hit. Ez arra késztette a választókat szerte a világon, hogy valami újat keressenek, olyan ígéreteket, amelyeket tiszteletben tartanak, és megbízható rendszereket keressenek. Ez a populizmus azon csalárd állításainak növekedéséhez vezetett, hogy az összetett kérdéseknek egyszerű megoldásai vannak.
Ez a mélyebb válság annak a tünete, hogy nem sikerült jó politikát kialakítani. Az állampolgári gyűlések, amelyekre a Munkáspárt nemrégiben alkotmányreformra, decentralizációra és tervezési döntésekre tett javaslatot, áttörhetik a legmegbízhatóbb politikai holtpontot. Írországban 2018-ban egy véletlenszerűen kiválasztott 99 polgárból álló csoport ült le az abortuszról vitázni, ami végül döntő népszavazáshoz és történelmi törvénymódosításhoz vezetett. Tökéletes példája egy olyan politikának, amely annyira megosztóvá és megrekedtté vált, hogy az emberek azt hitték, hogy érinthetetlen; de amelyet egy polgárok által irányított demokratikus folyamat feloldott.
Írország lehet a legismertebb példa, de ma már több száz másik is létezik szerte a világon. A polgári gyűléseket arra használták fel, hogy segítsenek dönteni a nettó nulla politikáról Franciaországban a zsellérek elleni tiltakozások után, gondolkodjanak el a megfizethető svájci lakhatáson, és Melbourne-ben 10 évre, 5 milliárd GBP-s finanszírozási keretet állapítsanak meg.
Sue Gray, Keir Starmer vezérkari főnöke szerint most már az Egyesült Királyságba érkezhetnek. A témák között szerepelhet a feloldhatatlannak tűnő kérdés, hogy mit kell tenni a Lordok Házával. De az ötletet ugyanazok a kifogások fogadták, mint mindig. Mégpedig azt, hogy csak a politikailag túlzottan érintett „szokásos gyanúsítottaktól” fogunk hallani – valójában véletlenszerűen, válogatás alapján választják ki a gyűléseket. Hogy ez fókuszcsoportonkénti kormányzás – nem, ez egy tanácskozási folyamat, amelyben a polgárok nem csak véleményt nyilváníthatnak. És hogy az eredményeket elfogult folyamatok befolyásolják – nem akkor, ha függetlenek, és tisztességes, pontos információkon alapulnak.
A leginkább az a kifogás érdekel, hogy a polgári gyűlések aláásnák a parlamentet – amely legalább részben már választott képviselőinkből áll. De a fékek és ellensúlyok a demokrácia jellemzői. És jelenleg a politikaalkotást korlátozza politikai kultúránk – egyrészt pártos és megosztó, kevés a közös tere a konszenzus kialakításának; másrészt technokrata, félénk és a választóktól elszakadt.
A polgárok gyűlései nem helyettesítik a parlamenteket – és semmiképpen sem engedhetik meg, hogy a politikusok kitérjenek az elszámoltathatóság alól. De segíthetnek egy bátrabb politika kidolgozásában, amelyben a parlament együttműködik a nyilvánossággal, hogy eligazodjon a legbonyolultabb kérdésekben, a nettó nullára való átállástól a migránsokig, az alkotmányreformig és az etikai vitákig, mint például a haldoklás segítése.
Három fő előnye van. Először is, az érintettek közreműködésével létrehozott politika legitimitása nagyobb lesz. Másodszor, az emberek összehozásának egyszerű aktusa megerősítheti az állampolgárságot és áthidalhatja a megosztottságot – még azok számára is, akik nincsenek a szobában. Harmadszor, segíthet a bizalom újjáépítésében és a választók és a választottak közötti egyre mérgezőbb kapcsolat helyreállításában. A Demos ezt az esetet egy idén nyáron megjelenő fehér könyvben fogja ismertetni, amelyben leírja, hogyan, mikor és miért kell bevonni a polgárokat.
Együttműködő demokráciára van szükségünk, kezdve az előttünk álló kihívások összetettségének őszinte megközelítésével – és a leküzdésükhöz szükséges kompromisszumokkal. A polgárok bevonása a politikai döntéshozatalba mindannyiunknak segíthet áttörést elérni. A polgárok és a kormányok közötti partnerségek kiépítésével pedig a politikusok jobban felkészültek arra, hogy merészebbek legyenek, és továbbléphessenek kollektív kihívásaink kezelésében.
