Ingyenesen oldja fel az Editor’s Digest szolgáltatást
Roula Khalaf, az FT szerkesztője kiválasztja kedvenc történeteit ebben a heti hírlevélben.
Az író a Ford Alapítvány Mission Investments csapatának igazgatója
1948-ban, amikor az Egyesült Királyság és a szomszédos országok a második világháború utóhatásaiban forgolódtak, Amerika mai pénzben mintegy 160 milliárd dollárt adományozott a Marshall-tervnek Nyugat-Európa újjáépítésére.
De a Marshall-terv nem csak a pénzről szólt. Reményt ébresztett a kétségbeeséssel szemben. A legsötétebb időkben ez egy szebb jövő felé terelte az embereket.
Amikor hírt kaptam a Church of England 100 millió GBP-s kezdeményezéséről az ingó rabszolgaság következményeinek leküzdésére, és meghívást kaptam, hogy csatlakozzam a felügyeleti csoporthoz, reménykedtem. Az egyházi biztosok által felruházott kezdeményezésnek, a „Gyógyítás, Javítás és Igazságosság Alapja” néven, kettős mandátuma van: pozitív társadalmi hatást és az ehhez szükséges pénzügyi megtérülést állandóan generálni.
A Marshall-tervhez hasonlóan ez az alap is arra törekszik, hogy újjáépítse azt, ami elpusztult – és felszabadítsa az emberi potenciált, a találékonyságot és az innovációt. Támogatásban részesülnek közösségépítő civil szervezetek, befektetéseket hajtanak végre a feketék által vezetett vállalkozásokban, és finanszírozzák az ingó rabszolgaság történetének és örökségének kutatását, ahol az embereket tulajdonként kezelték. A pénzeszközök nem jutnak magánszemélyekhez kártérítésként.
Mint minden merész lépést, az alapot is alaposan megvizsgálják. Néhányan azt mondják, hogy túl kicsi. Lehet, de ez létfontosságú és szimbolikus kezdet. Mások rámutatnak arra az iróniára, hogy felmenőitől függetlenül mindenki profitál majd – még a vagyon közvetlen haszonélvezői is az ingó rabszolgaságból, amely az évszázadok során egyre nőtt.
Az amerikaiak hasonló iróniával szembesültek körülbelül 150 évvel ezelőtt, amikor kormányukat lobbizták, hogy fizessenek jóvátételt a felszabadított rabszolgáknak. Azok, akik ezzel az üggyel vitatkoztak, akár önérdekből, akár nem, tudták, hogy a feketék pénzügyi méltányosságának előmozdítására szánt pénzeszközöket visszaforgatják a fehér gazdaságba.
A kormány végül jóvátételt fizetett – de a korábbi rabszolgatulajdonosoknak. Így az ingó rabszolgákból kivont és évszázadok során továbbadott fehér vagyont a fehér telepeseknek nyújtott korábbi adományokon felül további állami pénzeszközökkel egészítették ki. Eközben az ingó rabszolgák leszármazottai megtapasztalták a növekvő fekete-fehér vagyoni szakadék negatív fokozódását, amely napról napra nő.
A gyülekezeti biztosok más irányvonalat jelöltek meg, amely igazlelkű, bölcs és pénzügyileg hozzáértő. Felismerik, hogy mindannyian együtt hajózunk közös sorsú hajókon, és mindannyian együtt kelünk fel vagy süllyedünk el a bűn és a tisztességtelenség súlyos súlya alatt.
Történelmi elkötelezettségük mintaként szolgál mások cselekvéséhez – azoké, akik közvetlen kapcsolatban állnak a transzatlanti ingórabszolga-kereskedelemmel, és másokkal, akiket a történelem e szégyenletesen káros fejezetének gyógyításában inspiráltak. A hozzáértő befektetők gyorsan felismerik, hogy ezek a befektetések milyen összetett értéket hozhatnak az idő múlásával, jólétet teremtve és megerősítve a világgazdaságot. Ahogy Warren Buffett mondta egyszer: „A gazdagságomat az Amerikában élő élet, néhány szerencsés gén és a kamatos kamat kombinációja hozta létre.”
A kritikusok mellett lesznek, akik kitartanak. Amerikában a befolyásos emberek béna kifogásokat keresnek, hogy megkerüljék az ingó rabszolgaság továbbra is fennálló örökségét. Ragaszkodnak ahhoz, hogy mivel nem voltak bűnrészesek a működésében, mentesülnek a felelősség alól. Ezzel az egész országot bántják. Az adatok azt mutatják, hogy a faji alapú kirekesztés 50 milliárd dollárjába került az Egyesült Államok gazdaságának 1990 óta. A Citi jelentése szerint a faji tisztesség 6 millió munkahelyet és 5 milliárd dollár bruttó hazai terméket hozhat létre öt év alatt.
Mi több, a közvetlen felelősség soha nem irányította a jóvátételi befektetésekkel kapcsolatos döntéseket. Az Egyesült Államok nem volt felelős a Nagy-Britanniában vagy a Marshall-terv többi kedvezményezettjében bekövetkezett halálesetért és pusztulásért. Mégis milliárdokat fordított az újjáépítésre a hatalmas hozamok miatt. Ez a körkörös gazdasági hatás része volt a rendszer filozófiai alapjainak. Az előnyök mind pénzügyi, mind társadalmiak.
Vannak, akik elgondolkodhatnak azon, hogy a hatásbefektetések meg tudják-e teremteni a társadalmi hatáshoz szükséges pénzügyi megtérülést örökre. A Ford Alapítvány saját mérföldkövéből tanultak alapján a válasz egyértelmű „igen”. Lehet, hogy nehezebb, mint a hagyományos befektetés, de gondos, türelmes és intelligens gazdálkodással virágozhat – akárcsak minden sikeres befektetési stratégia.
Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és más nemzetek hatalmas vagyont építettek fel az erőszakos és dehumanizáló transzatlanti ingórabszolga-kereskedelemből. Nemzedékekre lesz szükség ahhoz, hogy begyógyítsák az okozott mély erkölcsi, gazdasági és társadalmi sebeket. Az angliai egyházi biztosoknak ez az első lépése óriási ugrás egy szebb jövő felé mindannyiunk számára.