„Nem dobom ki a felesleges dolgokat, hanem tudatosan adom”: ajándékozni szerető emberek történetei
John Ronald Tolkien „A hobbit” című könyvében az ajándékozásról írt. Valószínűleg azon kevés írók egyike, akik felfigyeltek erre az emberi tulajdonságra, és megörökítették a fantázia lapjain.
„Általában varázsütésre gyűlt össze a szemét a hobbitüregekben, részben ezért alakult ki az a szokás, hogy születésnapjukon a lehető legtöbbet ajándékozzák. Ezek az ajándékok nem mindig voltak teljesen újak, és nem ajándékozták újra; egy-két ismeretlen rendeltetésű régi musom minta bejárta az egész környéket.
Az „újraajándékozás szokásának” egyértelmű megerősítése volt egy történet, amely a 60-as évek elején történt az Egyesült Államokban. Az egész azzal kezdődött, hogy Larry Kunkle édesanyja munkanadrágot adott neki a 32. születésnapjára. A szülinapos először nagyon örült egy ilyen ajándéknak, de viselése közben rájött, hogy a nadrágja nagyon hideg a hidegben. Larry nem akarta eldobni az anyjától. Ezért úgy döntöttem, hogy a nadrágot a sógoromnak, Roy Coletnek adom karácsonyra.
Ő sem értékelte az ajándékot, és a következő ünnepnapon visszaadta a nadrágot a volt tulajdonosnak. Utána a férfiak őrjöngtek, és különböző „bemutatókkal” álltak elő az ajándékhoz. Például Larry egyszer lezárt egy ajándékot egy 12 centiméteres kávésdobozba, és egy 23 literes tartályba zárta le betonnal és betonacéllal. Ebben a formában a nadrág Royhoz került. A nadrágot pedig ő ajándékozta, egy 270 kilogrammos, piros és zöld csíkokra festett széfbe hegesztette. Így Kunkle és Colet több mint 20 évig gúnyolódott az ajándékon. Nem tudni, meddig tartott volna ez a verseny, ha 1989-ben, amikor Colet befalazta a nadrágját 4,5 tonnányi üvegbe, és Kanklát tette az ajtó alá, a lezárt csomagolás nem tört volna szét. Ennek következtében a nadrág leégett.
Hőseink nem keveredtek ilyen „ajándékháborúkba”, de felesleges csecsebecsékkel és olyan holmikkal is megváltak, amelyeket egykor kollégáik, barátok, ismerősök adtak nekik különösebb megrendülés nélkül.
Emilia, 24 éves: „Feldühít, ha egyáltalán adnak nekem valamit”
Olyan érzés, mintha a barátaim 10 perccel a ház elhagyása előtt emlékeznének arra, hogy a születésnapi bulimra mennek. Ez nagyon kiábrándító. De valamiért nem mondhatom a szemükbe, hogy nem tetszik az ajándékuk. Mosolyogva állok, és úgy teszek, mintha boldog lennék. Aztán megnyugtatom magam, hogy nem az ajándék a lényeg, hanem a figyelem. Ez nem igazán segít. Számomra úgy tűnik, hogy a figyelmük egy sopánk. Ezért különösebb megrendülés nélkül vagy kidobom, vagy odaadom valakinek azokat az ajándékokat, amelyek nem tetszettek. És még a golyókat sem tudtam újra ajándékozni (nevet). És mellesleg csak azoknak adom a hülye ajándékaimat, akiket nem érdekel. Például a munkahelyi kollégáknak vagy a közelmúltbeli ismerősöknek, akik hirtelen meghívtak magukhoz. Ez egy másik ok, amiért azt gondolom, hogy a barátaim, akiket évek óta ismerek, rosszul bánnak velem. Nem akarsz szemetet adni annak, akit értékelsz.”
Dinara, 30 éves: „Nem dobom ki a felesleges dolgokat, hanem tudatosan adom el”
„Valószínűleg nem azok közé kellene besorolni, akik felesleges ajándékokat kapnak, hanem azok közé, akik adják (nevet). Soha nem fogok kifejezetten vásárolni valakinek valamit, ha tudom, hogy vannak itthon nem igényelt tárgyak. Ez nem azt jelenti, hogy kidobom a felesleges dolgokat, ezt hívom tudatos adakozásnak. Amikor rájössz, hogy erre a dologra nem neked lesz szükséged, de az, akinek adod, valószínűleg hasznát fogja találni. Mintha csak az ajándékokkal kapcsolatban lenne. A dolgoknak új gazdát adok, szerintem nagyon klassz. Vannak persze, akik megsértődnek, de azok a barátaim, akik tudnak ezekről a hiedelmeimről, elfogadják őket. Nemrég például odaadtam egy barátomnak az ukulelémet, amit akkor vettem, amikor arra gondoltam, hogy szeretnék vele játszani. De a biztosíték gyorsan eltűnt, a műszer pedig megmaradt, és összegyűjtötte a port. A barátomnak is odaadtam a klassz cuccaimat. Hoztam egy egész csomagot. Néhányuk még új volt, címkékkel.”
Ne hagyja ki
Igor, 26 éves: „Van egy doboz ajándékom, amit rossznak tartok”
„Ha ajándékokról van szó, nagyon bosszúálló ember vagyok. Ha valaki fölösleges hülyeséget adott a születésnapomra, akkor aláírom az ajándékát és egy speciális dobozba teszem. Igen, van egy doboz ajándékom, amit rossznak tartok. Amikor az a személy, aki a baromságot kiadta, felhív a BD-re, visszakapja ezt a hülyeséget. Plusz egy képeslap tőlem (nevet). Ha valami menőt adnak, és látom, hogy az ember össze van zavarodva az ajándékkal, akkor cserébe mindig nagyon klassz dolgokat adok. És nem érdekel az ő ajándéka és az enyém áraránya. Mint mondtam, bosszúálló vagyok, ha ajándékról van szó, de nagyon hálás is vagyok. Csupán arról van szó, hogy számomra a BD egy olyan ünnep, amelybe a lehető legtöbbet fektetem be erkölcsileg és anyagilag egyaránt. Azt akarom, hogy ez indokolt legyen.”
Ne hagyja ki
Nikita, 23 éves: „Ha nem valami felszerelésről van szó, mindig odaadom, de általában azonnal eladom.”
„Nem tudom, miért izgul mindenki ennyire ezeken a születésnapi ajándékokon. Adjon az embereknek valami modern szerkentyűt: órát, hangszórót, telefont vagy bármi mást. Ha nem tetszik neki, mindig eladhatja, vagy visszaviheti a boltba, hogy megkapja a pénzt. A pénz egyébként szintén mindenki számára előnyös lehetőség. Magam dönthetem el, hogy hol költsem el. Általában nem értem, hogy e kétféle ajándék helyett mikor kezdenek mást kitalálni és adni. Különösen dühítő, amikor ruhákat ajándékoznak. Miért? Biztos vagyok benne, hogy aki ezt adja, az mindig aggódik, hogy jól áll-e nekem ez a pulóver, tetszeni fog-e a színe, meg minden. Néhány extra mozgás. Ezért ha olyat adnak, ami nem műszaki vagy pénzbeli, akkor általában ki sem bontom. Megőrzöm, hátha el tudom adni. A kivétel a márkás termékek. Én is el tudom adni őket (nevet).”