Észtország | Az észt fiatalok a kakaskukorékolás idején ébrednek, hogy megünnepeljék a nemzeti ünnepet

Is Szombaton, de megkondulnak a középiskolások vészharangjai Tallinn különböző pontjain: Jürgen Iilan az óra 05:00-kor csörög és Taavi Ambren kicsit később a Nõmme kerületben, Kullamäki Mariann 05.10 Lasnamäki külvárosában ill írta: Mirjam Root a piritán, Mia Aurelia Cook 05.20 Kalamájában, Saara Mette Vahterin 05:30 a központban.

Tavaly hat barát ment együtt megnézni a zászlófelvonást Észtország függetlenségének napján reggel, idén pedig úgy döntöttek, újra elmennek.

Találkozó 07:15-kor van az óvárosban, a Városháza mellett. A lányoknak hosszú kabátjuk van. Mindenki időben ér, kivéve Iilát, akinek a leghosszabb az útja a helyszínre.

Az útvonal egy keskeny sikátoron vezet fel a dombra és a Kormányzópark kapujáig, amely zsúfolt emberekkel.

Többen vannak, mint amennyit a 0,4 hektáros park egymás mellett tud állni, becslések szerint pár ezren. Vannak vezető politikusok, iskolai zászlóőrök, diákszervezetek. A közönség nagy része középkorú vagy fiatal. Jürgen Iila nem tűnik ki a tömegből.

Az észt függetlenség napjának délelőtti zászlófelvonása tömegrendezvénysé fajult, Oroszország annál agresszívebb a határon túli szomszédaival szemben.

A csoport megtisztítja a helyét a tömegben, ahonnan kilátás nyílik Pitkäni Hermann közel 50 méter magas tornya tetejére.

„Jegy”jön egy suttogás.

Reggel 7:35-kor a zászló a levegőbe emelkedik a torony tetején.

A zenekar ezzel kezdi el játszani a „Mu isamaa” himnuszt írta: Friedrich Pacius olyan hangot, mint a Maamme dalunkban. Saara Mette Vahternek és Mirjam Rootnak könnyes a szemük.

Emiatt az emberek a dombon vannak Észtország függetlenségének napján, február 24-én, napkeltekor.

„Nagyszerű érzés” – mondja Mia Aurelia Kokk.

„Mindenki együtt van egy közös ügyért” – teszi hozzá Vahter.

„Hideg borzongás támad, amikor hazafias dalokat énekelnek” – mondja Mirjam Root.

Jegygyűjtés a folytatások Vahter belvárosi otthonában vannak.

Jürgen Iila a Pikku Myy zacskóból veszi ki a sült sonkás-sajtos pitét, Mia Aurelia szakácsnő zabpelyhet mér a zabkásához, Mirjam Root paradicsomot vág a konyhában.

A nacionalizmus elsősorban pozitív jelenség, vagy valami negatív is társul hozzá?

– Ez pozitív – mondja Iila.

Iilának egy pulcsija van az Yfu nemzetközi cserediákszervezettől. Írországban cserediák volt, és szívesen jár edzőterembe.

„Hitler Németországáról beszéltek a történelemórákon. Ebben az összefüggésben a nacionalizmus nagyon rossz, de nem Észtországban” – mondja Kokk.

A hitleri Németországgal való összehasonlítás másokat megnevet. Észtország nem álmodik arról, hogy a világ uralkodója legyen, ezért a párt nem lát semmi negatívat a nacionalizmusban.

„Az, hogy saját államot akarunk, ésszerű és korlátozott” – mondja Kullamäe Mariann.

Kokk elmondása szerint egykor ismert 13-14 éves fiúkat, akik úgy gondolták, hogy minden menekültet ki kell küldeni az országból. De aligha gondolták, becsülte.

„Annak ellenére, hogy Észtországban vannak emberek, akik így gondolkodnak” – mondja Mirjam Root.

Az országban élőknek azonban érdemes tanulniuk az észt nyelvet. Ezzel a párt egyetért.

Mariann Kullamäe Lasnamäki külvárosában lakik egy bérházban, amelyből a 60 lakásból csak kettőben él észt ajkú család. A nagymama tanácsára észtül köszönti őket. Ennek ellenére a szomszédok gyakran oroszul válaszolnak.

Kullamäe azt mondja, hogy az általános iskola után abbahagyta az orosz tanulást:

– Nem érzem kötelességemnek.

Kokk, Vahter és Root „Szemtanú” adást készített az iskola észt órán arról, hogy egy tallinni orosz nyelvű iskola hogyan vélekedik arról, hogy az évtized végére az oktatás nyelvét észtre változtatják.

„Szerencsére a többség pozitívan reagált. Az egyetlen probléma a tanárok megtalálása” – mondja Kokk.

A fiatalok nyelvi akadályba ütköztek a taxikban, az ételszállításnál és még az orvosi rendelőben is.

A tej finoman felforr.

„Istenem!”

Zabpehely készen van.

A zászló kitűzése és általában az észt lét fontosabbá vált azóta, hogy Oroszország elfoglalta a Krímet, és elkezdődött a kelet-ukrajnai háború.

Amikor Oroszország tíz évvel ezelőtt megszállta az ukrajnai Krímet, Kokk első osztályos volt, és barátja nagymamájánál volt a faluban. Elmondta, hogy most Észtországban is elkezdődik a háború.

– Könnyeket csalt a szemembe.

Ezután Oroszország nagy offenzívát indított.

„Most kezdődik a harmadik év. Minden nap egy kis félelem. Soha nem tudhatod, mi lesz a hírekben” – mondja Kokk.

A nagy támadás kezdetén Saara Vahter Nyugat-Franciaországban utazott. Az anya elküldte neki egy Bécsben élő barátja elérhetőségét arra az esetre, ha a lánya nem tudna visszatérni Észtországba. Franciaországban az ismerősöknél nem volt ilyen gond.

„Rájöttem, hogy sok olyan ország van, amelynek lakói soha nem gondolnak arra, hogy mi van, ha valaki megtámad” – mondja Vahter.

Az asztalon észt fekete kenyér vajjal és felvágottakkal vagy majonézzel és kilós hekkel. A kását házi rebarbara-eper lekvárral öntjük. Két literes kannában zsíros tej van.

Alig néhány év alatt a világ minden tájáról költöztek emberek Tallinnba. A nemzetköziség elsősorban pozitív, vagy negatív jelenségek kapcsolódnak hozzá?

„Pozitív és negatív is. Az észt Szent Márton- és Katalin-napi szokásokat beárnyékolta a Halloween, amikor az amerikai kultúra beköszöntött” – mondja Mirjam Root.

Maga Kokk 11-12 éves korában kezdett angolul beszélni iskolatársaival. Amikor igazán megtanulta a nyelvet, abbahagyta.

„Minden nyelvnek megvan a maga helye” – mondja.

A séf észrevette, hogy tízéves kistestvérének nem annyira fontos az észt lét. Úgy gondolja, apránként elkezdhetné észtre tanítani a testvérét. Kezdődhetne akár a bemutatással is Buta emberek– azaz az Ilonpilajaa program.

A Tujirikku egy vígjáték volt, amely az észtek tömeges deportálásától Szibériáig és a halálig mindent megtréfált.

„Ezt más kultúrákban el sem tudná képzelni” – mondja Kullamäe.

A csoport szerint az észtséghez hozzátartozik a humor is, ahol „nincs semmiféle politikai korrektség”.

A függetlenség napján azonban a fiatalok azt tervezik, hogy megnéznek egy filmet az 1918-20-as észt szabadságharcról Elnevezett márványtáblák, Nevek egy márványtáblán. Azokról az iskolásokról szól, akik úgy döntöttek, hogy háborúba indulnak a Vörös Hadsereg ellen.

Az étkezőasztal közepén egy miniatűr zászló látható, amelyet Saara Mette Vahter édesanyja vásárolt 1988-ban, amikor még fiatal volt. Aztán az észtek büntetéstől való félelem nélkül, hosszú idő után kihozták zászlójukat.

„Úgy képzelem, a zászlófelvonás hangulata hasonló, mint az énekes forradalom idején” – mondja Mirjam Root.

Éneklő forradalomnak nevezik azt a népmozgalmat, amely az 1980-as években Észtország függetlenségének visszaállításához és a Szovjetunió felbomlásához vezetett. Az emberek több szabadságot kaptak, és megnyíltak a határok. A hajtóerő a nacionalizmus volt.

A mindennapi életben A függetlenség értelmét észrevétlenül közvetítik a tanárok és a szülők beszédei, amikor saját fiatalságukra reflektálnak.

„Például reggelizünk, és kérek egy kolbászt. A nagymama sóhajtozhat, figyelj gyerekek, gyerekkorunkban nem volt kolbász” – mondja Kokk.

Megakadt a fülemben néhány idősebb tanár mondása: „Szabad Észtországban születtél. Persze, hogy nem érted.”

Jürgen Iila elmondja, hogy az óvárosban sétálva édesanyja emlékszik, hogy gyerekkorában a fagylaltsorhoz szaladt, mert különben kimaradt volna.

„Ugyanazokra a dolgokra emlékeznek nosztalgiával, ami számunkra disztópiának tűnik” – mondja Iila.

„Hogyan küzdöttem meg az élelmiszerboltban, hogy szerezzek egy túrószeletet” – teszi hozzá Iila.

Vahter elmondja, hogy édesanyja iskolás korában gyakorolták a gázmaszk felhúzását, és a tanár úr időt vett rá, hogy megnézze, milyen gyorsan tudja szétszedni és összeszerelni a Kalasnyikov orosz gépkarabélyt.

Kokk apjától hallotta, hogy a szovjet hadsereg gáztámadási osztályának sorkatonaként kenyeret kenegetett cipőkrémmel, amikor nem volt vaj.

Mindenki nevet.