Filmajánló: Magányos az űrben Adam Sandler számára az Űrember című töprengő sci-fi pszichodrámában
David Bowie őrnagy, a konzervdobozában ülve. Elton John’s Rocket Man, eltűnt a Föld és a felesége. Matt Damon a „The Martian” című filmben éhezni hagyták. Matthew McConaughey az Interstellar című filmben sírva nézi, ahogy a gyerekei nélküle öregednek.
Sok művészet készült az űrutazás végtelen magányáról. És hogyan ne lehetne? Lehet, hogy a magány univerzális emberi állapot, de mi lehet magányosabb, mint teljesen eltávolítani az emberi fajból?
És így amikor Adam Sandlert, mint Johan Renck „Űrember” című filmjében a hangulatos cseh űrhajós, Jakub, egy fiatal lány megkérdezi egy földi adás közben, hogy magányos-e, közhelyekkel válaszol, de a szeme elárulja az igazságot. Igen, magányos. Nagyon magányosan.
Sandler karrierjének egy pontján az a gondolat, hogy a színész szkafanderben szorongó űrhajósként a Jupiter külvárosába igyekszik, csak komédiát jelezhetett. De láttunk már elég nagyszerű munkát Sandlertől drámai szerepekben ahhoz, hogy tudjuk, mire képes, ha a sztárok egybeesnek, és itt rendkívül empatikus teljesítményt nyújt.
Ha van egy hiba az „Spaceman”-ben, annak ellenére, hogy csábító ígérete van, az nem a színészi lendület hiánya, hanem furcsa módon a sztori kidolgozottságának hiánya. Jaroslav Kalfar „Spaceman of Bohemia” című regényéből átdolgozva egy olyan világot fest meg, amelynek lenyűgözőnek kell lennie, de gyakran csábító, de végül frusztráló álomsorozatokká redukálódik. Kedvesek, de szeretnénk többet megtudni Jakubról és a földi múltjáról, nem is beszélve a feleségével, Lenkával (a mindig csodálatos Carey Mulligannal) való kapcsolatáról, azon túl, hogy látjuk, ahogy sárga virágmezőkön keresztül fut.
Jakub küldetésének felénél kezdjük. Ez 189 nap telt el azóta, hogy elhagyta Lenkát és a Földet egy egyéni utazásra, hogy felfedezze a Jupiter melletti Chopra felhőt, amely csillogó, lila és titokzatos, ütve a koreaiakat.
Melyik évben vagyunk? Az űrhajó a 20. század véginek tűnik, nem 2024-nek, és természetesen nem futurisztikus. A produkciós dizájn itt remek, megidézi, hogyan nézhet ki egy ilyen környezet, ha egy srác hat hónapja lakik benne – inkább úgy, mint egy garzonlakás hat hónap takarítás nélkül. Vannak félig elfogyasztott palackok űrételből. A WC folyamatosan hibásan működik, de a földi irányítás többet törődik a kamerák rögzítésével, mint a vízvezetékkel.
Tény, hogy Jakubnak, akárcsak John’s Rocket Mannek, hiányzik a felesége. Videoüzeneteket küldtek egymásnak, de az övé foltossá vált. Terhes, és dühös, amiért egy éve elhagyták. Valójában Lenka felvesz egy üzenetet, amelyben elmondja Jakubnak, hogy nagyon boldogtalan, és el akarja hagyni őt.
Mindez egy hatalmas Houston-problémás pillanatot teremt a küldetés számára, amelyhez koncentrált űrhajósra van szükség. Az Euro Space program vezetője, Tuma biztos (Isabella Rossellini) úgy dönt, Jakub nem fogja látni Lenka üzenetét. De érzi, hogy valami nincs rendben.
Aztán egy éjszaka Jakub arra ébred, hogy egy pók mászik ki a szájából.
Fú, ez csak egy álom. De elég hamar megjelenik a pók valódi, hatszemű, életnagyságú földönkívüliként. Nos, úgy gondoljuk, tényleg. A pók egy álom lehet, és ezt a lehetőséget mindenképpen meg kell fontolnunk. (Valójában talán az egész küldetés egy álom, Jakub pedig egy srác egy garzonlakásban, de ne menjünk oda.)
Jakub először azt hiszi, hogy megőrül. Felveszi az öltönyt, és irtó gázzal próbálja megölni az idegent. De a pók segítőkészen elmagyarázza, hogy ez nem árt neki. Elmeséli, hogy saját bolygójáról úton van, térben és időben utazik. Ja, és lehet, hogy a világegyetem kezdete óta létezik. Továbbá: Paul Dano szólaltatja meg, gyengéd hangnemben, amely vitathatatlanul a HAL-ra emlékeztet a „2001: A Space Odyssey”-ben.
Ha HAL talán terapeuta lenne – mert lényegében azzá válik a pók, aki megpróbálja enyhíteni Jakub magányát, de nagyon kíváncsi földi életére is. Jakubot „sovány embernek” nevezi, és nagyon szereti a mogyorós krémet, amit „sovány ember” eszik, és „dúsnak és krémesnek” nevezi.
De főleg Jakub házasságáról beszélnek. Jakub védekezik. – Miért állsz ellen a felfedezésnek? – kérdezi a pók, akit Jakub Hanušnak nevez. Egy másik ponton Hanuš megkérdezi: „Sok határod van, sovány ember, talán ezek az okai a magányodnak?”
Ezt az összjátékot Lenka otthoni jelenetei, valamint a pár szerelmének keletkezésének felvillanásai, emlékei, amelyek felfedezésére kényszeríti Jakubot a pók – és az egész univerzum keletkezésének dolga.
Így az űrhajó közeledik a titokzatos lila felhőhöz, egy olyan helyhez, amely a kezdetet és talán a végét is jelenti, míg Jakub közeledik Lenka iránti szerelmének megértéséhez, és ahhoz, hogy mindez az univerzumban is elférjen.
Ezek a késői jelenetek vizuálisan is gyönyörűek, és némileg hiányosak. Egyszerűen az az üzenet, hogy az embernek térben és időben (és Jupiteren) át kell utaznia, hogy felismerje, mit jelent a szerelem? Felmerülnek a kérdések, de nem tárják fel őket. Például röviden megtudjuk, hogy Jakub apja Csehszlovákiában besúgó volt a szovjet uralom alatt, de kevés idő van annak részletezésére, hogy ez hogyan érinti Jakubot.
Ennek ellenére kellemes és időnként elbűvölő út, nem kis mértékben köszönhető Sandler ügyes empátiájának és Mulligan újabb magával ragadó fordulatának, aki soha nem okoz csalódást. Abban a csillagképben, amely Hollywood, csillaga továbbra is az egyik legfényesebb.
A „Spaceman”, egy Netflix-kiadás, a Motion Picture Association R-nek minősítette „nyelvért”. Műsoridő: 107 perc. Két és fél csillag a négyből.