Ingyenesen oldja fel az Editor’s Digest szolgáltatást
Roula Khalaf, az FT szerkesztője kiválasztja kedvenc történeteit ebben a heti hírlevélben.
Az író a Georgetown Egyetem kormányzatának professzora és az Underground Empire társszerzője.
A piacok ma csataterek, az EU pedig saját magát védi. A befektetések átvilágításától az exportellenőrzésig Brüsszel keményen dolgozik egy gazdasági biztonsági apparátus kialakításán. Ám tévedés lenne, ha Európa elsősorban Kínára irányulna. Donald Trump szinte biztos jelölésével a republikánusok amerikai elnökjelöltjévé, az EU-nak gyorsan meg kell dupláznia erőfeszítéseit, különben azt kockáztatja, hogy sajnálatos módon lelepleződik.
Nehéz alábecsülni a szükséges átalakítás mértékét. Az EU azon az elképzelésen alapult, hogy a nyitottság és a kereskedelem a béke és a jólét csatornái, nem pedig a sebezhetőség hordozói. Meglepő módon Európa már elkezdett alkalmazkodni ezekhez a váratlan kockázatokhoz, és felszabadította a gazdaságbiztonsági menetrendet, amelyet számos szakpolitikai javaslat támogat.
De a bürokraták dekódolása feltárja, hogy ezek nagyrészt megvédik a kínai fenyegetést, még ha ez nem is mindig egyértelmű. Az általuk kezelt aggodalmak (beleértve a befektetések átvilágítását, az ipari kémkedést és a kettős felhasználású technológiát) abban gyökereznek, ahogy Peking elkezdte az EU-t. Litvánia informális szankciókat szenvedett el, amikor felminősítette a tajvani küldöttség címét, míg Kína a hírek szerint megtorlással fenyegetőzött a német vállalatok ellen, ha a német kormánynak nem sikerül befektetési megállapodást kötnie Hamburg kikötővárosában.
Kína komoly fenyegetést jelent, de az EU nem fog beszélni a szobában még nagyobb elefántról – a jövőbeni Trump-adminisztrációról. Ez meglepő, hiszen Trump agresszív iráni szankcióinak újbóli bevezetése ébresztette fel először az EU-t geopolitikai szendergéséből 2018-ban. Amikor a blokk rájött, hogy tehetetlen az olaj-, gáz- és pénzügyi szektorát célzó amerikai intézkedésekkel szemben, komolyan gondolkodni kezdett arról, hogy gazdasági kényszer.
Egy második Trump-adminisztráció sokkal rosszabb lenne. Amikor arra kérték, hogy azonosítsa a főbb gazdasági fenyegetéseket, Trump az EU-t jelölte ki „ellenségként”. Aláírási kampányígérete 10 százalékos átfogó tarifa bevezetése. Még ha közvetlenül nem is megy Európa után, kétségtelenül kiélezi a konfliktust Kínával. És ellentétben a Biden-csapattal, amely megpróbált együttműködni az európai szövetségesekkel a járulékos károk minimalizálása érdekében, Trump valószínűleg szankciókat, pénzügyi kényszert és a kulcsfontosságú technológiák ellenőrzését alkalmazná, hogy térdre kényszerítse az európai vállalkozásokat.
Az EU-nak el kell fogadnia, hogy a gazdasági kényszer nemcsak keletről, hanem nyugatról is érkezik. És nem várhat 2025 januárjáig a felkészüléssel. Most már végig kell gondolnia az Egyesült Államokkal kapcsolatos sebezhetőségeit, és azon kell dolgoznia, hogy minimálisra csökkentse a kapcsolat torlódási pontjait.
Először is, az EU-nak jelentős szakértelembe kell fektetnie, különösen a gazdasági kényszer és a szankciók terén. 2022-ben egyetlen hétvége alatt az Európai Központi Bank az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumával együttműködve 300 milliárd eurónyi orosz tartalékot tudott befagyasztani. Európának elvileg nem hiányzik a gazdasági ereje. Hiányzik belőle a szakértelem és a hatalom ahhoz, hogy egyedül szálljon szembe az Egyesült Államokkal.
Mivel az egész kontinensen csak néhány tucat szankciós célpont van, az európai tagállamok az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumától függenek, hogy biztosítsa a szükséges hírszerzési információkat saját gazdasági csapásai célba vételéhez. Az Egyesült Államok eltökéltsége pedig segített Európának leküzdeni a vétójogokkal teli belső politikai folyamatot. Sajnos az európai gazdaságbiztonsági menetrend egyelőre hallgat a szankciókról. Trump ki fogja használni ezeket a gyengeségeket és a politikai megosztottságokat, amelyek aláássák az ezek orvoslására irányuló európai erőfeszítéseket.
Ha Európa abban reménykedik, hogy szembeszállhat egy zaklatóval, akkor cselekvésre is hajlandónak kell lennie. A brüsszeli tisztviselők nyilvánosan remélik, hogy soha nem kényszerülnek arra, hogy bevessenek elméletileg erős kényszerellenes eszközüket, amely elrettentő erővé változtatja az egységes piachoz és a vámunióhoz való hozzáférést. De ezek a remények aláássák a hangszer hitelességét.
Ha az EU nem hajlandó fegyvert használni, senkit sem fog érdekelni, hogy papíron létezik. Ahogyan az Egyesült Államok a 2010-es években nagy európai bankokat követett el a szankciók megszegése miatt, az EU-nak is el kellene gondolkodnia olyan teszteseteken, amelyek jelezhetik erejét és megoldását. A védekezés támadássá alakítása nemcsak Trump ellen szorítana vissza, hanem az egyre hadakozóbb Kína ellen is. Ez egyben figyelmeztetés is lenne minden olyan jövőbeli amerikai kormány számára, amely gazdasági fegyvereit Európa ellen akarja fordítani.
Európa ügyesebbnek bizonyult, mint azt a legtöbb kritikus várta volna, és elfogadta, hogy a globális piacok sebezhetőséget és jólétet generálnak. De nem csak a kihívásra kell összpontosítania, hanem a valószínű kihívókra is. Ha figyelmen kívül hagyjuk az újra megrontott Amerika kockázatát, Európát valóban kemény tél elé állíthatjuk.