Zenei áttekintés: Az MGMT „Loss of Life” nosztalgikus visszatérése, tele reménnyel és szívvel
Azt mondják, a trendek 20 évente ciklikusan visszatérnek. A közelmúltban láthattuk az Y2K stílus újjáéledésében, amely akkor jelent meg, amikor a Gen-Zers a világjárvány után visszatért a bulikba karmos klipeket, mini szoknyákat és babapólókat viselve. Most, ahogy a 2020-as évek közepébe nyúlunk, itt az ideje, hogy visszatérjen a 2006-tól 2012-ig terjedő esztétika.
Mindenhol ott vannak a jelek: visszatértek a Skinny Jeans, a lemezjátszók és az eldobható kamerák, az MGMT pedig új albummal jelentkezik.
Ó, igen, az indie sleaze visszatért.
Az MGMT, egy amerikai rockzenekar, amelyet Andrew VanWyngarden és Ben Goldwasser énekesek alapítottak 2002-ben, talán leginkább az olyan indie sleaze himnuszairól ismert, mint a „Kids” és a „Time to Pretend”. A duó gondtalan szövegei és felvillanyozó szintetizátoros hangszerei olyan korszakot tápláltak, amely a szórakozásról és a szabadságról szólt – és olyan megkérdőjelezhető divatválasztásokról, mint a fedorák és a bundák.
Legújabb munkájuk, a „Loss of Life” nem egészen azokra az időkre emlékeztető visszatérés, de az MGMT azóta több különböző fázison ment keresztül, mint például a gótikus negyedik albumon, a „Little Dark Age”-en. Ötödik stúdióalbumukon minden bizonnyal van nosztalgikus hangulata, de van benne valami új is: olyan gyengédség és reménykedés, amit a hallgatók talán nem várnak el egy olyan címtől, mint az „életvesztés” vagy egy komolytalan múlttal rendelkező zenekar.
Őrület, mire képes egy kis akusztikus gitár hozzáadása a szintipophoz.
VanWyngarden és Goldwasser pedig nem csak gitárral kísérletezik a Loss of Life-ban. A „Dancing in Babylon” című szám, amely Christine and the Queens énektehetségét is magában foglalja, az első MGMT-album, és az első dal egy „I Am Taliesin. I Sing Perfect Meter” című, névtelen vers felolvasását mutatja be. .”
A szerelemről szóló szívszorító dalszövegek a veszteség témáit állítják egymás mellé az egész albumon, például a „Phradie’s Song”-ban, amelynek olyan sorai vannak, mint „És minden alkalommal, amikor a könnyek kezdődnek/A reggeli nap ott van a kezedben”.
Az album névadója, a „Loss of Life” egy hátborzongató, elektronikus hátterű lélekkereső. Ez a ragyogó csillag és a nagy finálé, amely megfejti az album reményteli hangja mögött rejlő rejtélyt. Az utolsó négy sorban egy gyönyörű hangszeres közjáték, diadalmas trombitaszóval és vonós pengetéssel épül fel a válaszra:
„Amikor a világ megszületik és az élet véget ér/Akkor megtanulod szeretni az életveszteséget/Amikor eljön az a pillanat, és az életnek vége/Bárki tud szeretni.”
___
AP zenei vélemények:
