Ezen a kombinált fotón Joe Biden amerikai elnök, republikánus elnökjelölt reménysége és Donald Trump volt amerikai elnök látható.//AFP
A szavazatok összeszámlálása után november 5-ig senki sem tudja meg, hogy ki lesz az Egyesült Államok 47. elnöke. Egyértelmű azonban, hogy minden országban – kicsiben vagy nagyban – egyre nagyobb aggodalom az újonnan megválasztott vezető kilátásaival kapcsolatban.
Jelen pillanatban biztosnak tűnik, hogy a hivatalban lévő Joe Biden a demokratákat, az elítélt Donald Trump pedig a republikánusokat képviseli majd.
Noha mindkét jelöltnek más a hazai és a világnézete, a leginkább a megközelítésükben és a nemzetközi közösséggel való elkötelezettségükben térnek el egymástól, különösen más nagyhatalmakkal, köztük Kínával, Oroszországgal és Európával szemben.
Az előző elnökválasztáson a kínai-amerikai kapcsolatok kulcskérdés volt mindkét fél által a szavazatok begyűjtésére. Az amerikai politikai színtéren elengedhetetlen olyan ellenségek létrehozása, amelyeket az Egyesült Államoknak képesnek kell lennie leigázni; különben Amerika nem tudná megőrizni globális vezető státuszát.
A San Franciscó-i találkozó után Biden elnök és kínai kollégája, Hszi Csin-ping négyszemközti párbeszédet folytathatott, és számtalan együttműködési keretet tudott kialakítani, amelyek az elkövetkező években stabilizátorként szolgálhatnak kapcsolataikban.
A probléma azonban az, hogy az elnökválasztás közeledtével az amerikai politikusok gyakran régi szokásokhoz folyamodnak, hogy megtámadják a külföldi ellenfeleket. Biden számára a kölcsönös ígéretek végrehajtása lassú volt.
Az Oroszország és Ukrajna között zajló háború, valamint az izraeli-palesztina konfliktus miatt a két szuperhatalomnak össze kell fognia, és segítenie kell a feszültségek enyhítésében, és lehetőség szerint hozzá kell járulnia a békés megoldáshoz. Egy dolgot nem szabad tenniük, hogy olajat öntenek a tűzre.
Napjainkban az amerikai politikai helyzetről szóló médiajelentéseket olvasva könnyen észrevehető egy hasonló minta, amikor a külföldet hibáztatják minden olyan bajért, amellyel az Egyesült Államok most szembesül, mint például a bevándorlás, a biztonság, a munkanélküliség és a kábítószerek. Oroszországon kívül Kína egy másik ország, amelyet gyakran emlegetnek bűnbakként.
Még mindig szerencsés, hogy Délkelet-Ázsia szárazföldi részeit illetően mindkét szuperhatalom továbbra is a béke stabilizátoraként szolgálhat. Például a mianmari helyzethez a szuperhatalmak támogatására és megértésére lenne szükség.
A régió megpróbálta elkerülni a proxy háborút Mianmaron belül. Az ASEAN is próbálta megvalósítani az ötpontos konszenzusként ismert béketervét, de a folyamat egyelőre lomha a helyszínen kialakult helyzet miatt, ahol a konfliktusban lévő felek továbbra is harcolnak.
A laoszi elnökség alatt azonban némi előrelépés történt a humanitárius segítségnyújtási terv megvalósításában a thaiföldi-mianmari határ mentén.
A jövő hónap közepén elindul Thaiföld kezdeményezése a Tak tartományban található Mae Sottal szembeni kísérleti falvak projektjére. Továbbra is látni kell, hogy a tervezett területek mennyire hatékonyan juttatják el a segítséget az összes érintett, mintegy 20 000 főt számláló faluhoz.
Most a két ország civil szervezetei, köztük a hazai székhelyű Vöröskereszt Társaságaik készülnek a szétosztásra, amelyet az ASEAN Humanitárius Segítségnyújtási és Katasztrófavédelmi Koordinációs Központ (AHA) fog segíteni és felügyelni.
Parnpree Bahiddha-Nukara miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter nemrégiben Washingtonban tett látogatása során megbeszélést folytatott amerikai kollégájával, Antony Blinkennel.
Elmondta, hogy az Egyesült Államok támogatja azt a thai kezdeményezést, hogy humanitárius segítséget nyújtson a mianmari konfliktusok áldozatainak. Parnpree később hozzátette, hogy más ASEAN-partnerek, köztük az Egyesült Államok, Kína és mások is hozzájárulhatnak a segélytervhez.
írta: Kavi Chongkittavorn
