Reformok, kétpárti alkotmányosok és értelmiségiek február 27-én a népszavazások elkerülése érdekében

A szónoki maratont a megerősítő népszavazás elkerülése érdekében a miniszterelnökségről a kamarák kétharmados többségének jóváhagyásával. Alkotmánypártiak és kétpárti értelmiségiek kezdeményezése, élükön Az Equal Freedom, a Magna Carta Alapítvány és az Io Cambio Hogy február 27-én, kedden, órakor
Umberto Hall Rómában „szabad és független személyiségeket” hívnak össze, hogy megvitassák a témát, inkább a párbeszédre, mint a konfrontációra. A maratont a tervezett bemutató során hirdetjük ki 19-én, hétfőn a Nassirya bukott termében a szenátus azon kezdeményezéséről, amelyet a három szövetség kezdeményezett a miniszterelnökségről, amelyben Gaetano Quagliarello, Giuseppe Calderisi, Stefano Ceccanti, Natale D’Amico, Nicola Drago, Enrico Morando és Antonio Polito fog beavatkozni.

„A technikai feltételek objektíven megvannak a közös modell (a reform – a szerk.) eléréséhez. A politikai feltételek megteremtésén kívánunk dolgozni, leküzdve a népszavazási kihívások már most fenyegető ígéreteit, amelyek a kormány és a kormány közötti konfliktusba való belekerülést kockáztatják. az ellenzékpárti. tempore, teljesen marginálissá téve a reform tényleges tartalmát és annak országra gyakorolt ​​hatásait” – áll az idézésben. A Libertà Eguale, a Fondazione Magna Carta és az Io Cambio képviselői mellett érdekes volt a résztvevők partere a mai napig várható: Marco Bentivogli, Salvatore Bonfiglio, Corrado Caruso, Elisabetta Catelani, Stefano Ceccanti, Ludovica Chiussi Curzi, Francesco Clementi, Giovanni Cominelli, Salvatore Curreri, Luca Diotallevi, Nicola Drago, Carlo Fusaro, Albertogard I Manchini Enrico Morando, Andrea Morrone, Magda Negri, Pasquale Pasquino, Claudio Petruccioli, Umberto Ranieri, Michele Salvati, Mario Segni, Serena Sileoni, Alessandro Sterpa, Diletta Tega, Giorgio Tonini, Salvatore Vassallo, Giulio Vigevani.

A csoport öt ponton osztozik, amelyek köré a vita felépíteni fog: „La Alkotmányunk második részének reformjára van szükség – olvassuk az első pontban – Célja az Alkotmányozó Nemzetgyűlés előtt tudatosan nyitva hagyott problémák megoldása (a nemzetközi helyzet és az ebből eredő, a főbb politikai erők közötti kölcsönös bizalmatlanság miatt), és a mai napig nem oldották meg.” Másodszor: „a reform ennek a lehető legszélesebb körű konvergenciának kell lennie mind a parlamentben, mind a társadalomban, amelynek célja a kamarák kétharmados többséggel történő jóváhagyása. Intézményi szinten ugyanis jó, ha közösek a játékszabályok: amikor ez megtörténik, az ország és politikai rendszere erősebb; Politikai szinten semmi sem indokolja a kölcsönös delegitimálást, és technikai szinten, ha figyelembe vesszük a különböző többé-kevésbé közelmúltbeli projekteket, a távolságok – bármilyen jelentősek is – áthidalhatónak tűnnek”.

Ezért a kétpárti csoport a miniszterelnöki modellben „ésszerűséget” azonosítva a harmadik pontban kijelenti: „A korábbi reformkísérletek során a politikai erők által megfogalmazott álláspontok tükrében mi – felülkerekedve mindenki sajátos és eltérő modellek iránti preferenciáján –, hinni ésszerű és megfelelő ahhoz, hogy az úgynevezett „premier” javaslatát vegyük alapul (vagy neoparlamentáris kormányforma). Ha jól felépítették, megvan az az előnye, hogy támogatja a már folyamatban lévő dinamikát, kezdve a választási legitimációval rendelkező kormányokhoz való visszatéréstől, és az alkotmányos testületek egyensúlyának felborulása nélkül történő változáson keresztül.

Reflektorfényben a Kormány által a 4. pontban javasolt reformmodell korlátai: „A kormányszöveg fő korlátja, hogy a miniszterelnök közvetlen megválasztásától indul, nem pedig hatásköreinek meghatározása. Tükörképi határt szab a fő ellenzéki csoportok álláspontjának, amelyek viszont arra koncentrálnak, hogy nemet mondanak a közvetlen választásokra, még mielőtt a miniszterelnöki előjogokat mérlegelnék. Ezt véleményünk szerint „európai” típusú jogosítványokkal kell felvértezni, olyan parlamenti kormányok tapasztalataiból merítve, amelyek hatékonyabbnak bizonyultak a bizalom, a bizalmatlanság, az előrehozott választások kiírása, a miniszterek kinevezése és felmentése terén. „.

És az ellentmondásos utalás a szavazólap ötödik pontjára: „Mivel a miniszterelnök e fontos előjogok gyakorlására hivatott, választási legitimitásának nagyon erősnek kell lennie. A választónak kell döntenie a többség és a miniszterelnök választásában. Ami más rendszerekben konvenciók és szokások miatt következik be – azaz a többség és a miniszterelnök közvetlen legitimációja – a mi kontextusunkban a szavazólapon is átláthatóan és egyértelműen szabályozni kell„. (író: Roberta Lanzara)