A német AfD betiltása eltéveszti a lényeget

Üdvözlet Berlinből (és Bécsből, ahol ennek a jegyzetnek az első fele formálódott). Kollégám, Tony Barber ezen a héten távol van, így én vettem át a gyeplőt.

Az elmúlt hónapban németek százezrei fordultak meg a nagyvárosok és a regionális városok utcáin (AfD).

A felháborodás egy hírszenzációt követett: január 10-én a német Correctiv oknyomozó weboldal részleteket közölt az AfD magas rangú figurái és a szélsőségesen etnonacionalista (és magát református neonácinak valló) Martin Sellner közelmúltbeli találkozójáról. Elolvashatja a történet angol fordítását.

Még Marine Le Pen, Franciaország vezetője is Rassemblement Nationalaki hosszú távú stratégiája sikerének köszönheti esélyeit, hogy 2027-ben elnyerje a francia elnöki tisztséget. dédiabolizáció, elhatárolódott az AfD-től. Szövetség a párttal az Európai Parlamentben – mondta.

Egyesek némi segítséget kaphatnak az európai populista család ilyen repedéseiből a júniusi választások előtt. A strasbourgi Identitás és Demokrácia blokk, amelyhez az AfD és az RN is tartozik, egyébként 58-ról 98-ra növeli képviselői helyek számát, ezzel a harmadik helyre katapultálva a szociáldemokraták (131) és a keresztény konzervatívok (173) szövetségei mögött. az Európai Külkapcsolatok Tanácsa agytrösztje.

kevésbé vagyok megnyugtató.

A nép feloszlatása

Az olvasók örültek a szavazásnak.

Tavaly nyár óta a párt folyamatosan azt mutatja, hogy nagyjából minden ötödik német hajlandó rá szavazni. A volt kommunista keleti tartományokban, Türingiában, Brandenburgban és Szászországban, ahol idén ősszel tartják a regionális parlamenti választásokat, lényegesen erősebb a támogatottság: a választók 36, 34 és 32 százaléka.

A Sellnerrel való találkozás és az azt követő tiltakozások leleplezése óta történt némi csúszás. Csütörtökön országosan 18 százalékra tegye a pártot.

Azt persze még korai megmondani, hogy folytatódik-e a csúszás, de tekintettel arra, hogy az AfD népszerűségét elsősorban tápláló mögöttes sérelmek még mindig nyilvánvalóak, a hatás átmeneti lehet. A német gazdaság nem áll jól, és érezhető a társadalmi nyugtalanság egy olyan kormánnyal szemben, amelynek kevés pénzügyi vagy politikai mozgástere van.

Németországban most vita folyik arról, hogy be kell-e tiltani az AfD-t. A németek nagy része támogatja: az INSA múlt havi közvélemény-kutatása szerint 45 százalékuk. Ez a szám azonban nem új keletű. A Forsa augusztusi közvélemény-kutatása nagyjából ugyanezt mutatta ki.

A karlsruhei német alkotmánybíróságnak joga van törvényen kívül helyezni egy politikai pártot, ha a kormány vagy a parlament ezt kéri. A teszt az, hogy egy párt ideológiája és céljai összeegyeztethetetlenek-e Németország alapvető alkotmányos rendjével.

Az AfD kulcsfontosságú ágait már a hazai titkosszolgálat, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) is annak ítélte. Ennek eredményeként az ügynökség különleges megfigyelési engedélyeket kapott felettük.

A teljes kitiltásra azonban kicsi az esély. Múlt hónapban a karlsruhei bírók a peremről Heimat párt, amelynek neonáci hitelessége sokkal megalapozottabb. Ez az ítélet évekig tartó jogi vita eredménye, és Heimat kitiltására irányuló két sikertelen kísérletet követett.

Könnyebb feladat – amelyhez a kormány jelezte, hogy van étvágya – az AfD-hez kötődő szervezetek és egyesületek kitiltása. Valójában ennek nagyon is reális lehetősége van most az AfD ifjúsági szárnya, a Young Alternative (JA) ellen.

A BfV-nek már sikerült elérnie, hogy a JA-t szélsőségesnek minősítsék a bíróságok. A határozat elleni fellebbezést a jövő hónapban tárgyalják Münsterben. Ha ez nem sikerül, akkor Németország belügyminisztere elrendelheti a JA feloszlatását.

A JA azonban mindössze 800 főből álló szervezet. Az ember elgondolkodik azon, hogy valójában mit érne el a tiltás. Úgy tűnik, hogy csúnyasága kevéssé tántorította el az AfD eddigi támogatóit.

Úgy tűnik, az egész betiltásról szóló vita eléggé kihagyja a lényeget. Eszembe jut Bertolt Brecht 1953-as költeményének fanyar kis csípése, Die Lösung [the Solution]: nem lenne egyszerűbb feloszlatni a népet és másikat választani?

Az F-szó

Az AfD elmúlt évi szavazóurnás sikerének aggasztó része az volt, hogy ezt a növekvő radikalizálódása ellenére – és talán éppen azért is – sikerült elérni.

Ugyanez a tendencia figyelhető meg a szomszédos Ausztriában is. Szabadságpártja (FPÖ) határozottan jobbra dőlt politikai pályáján Herbert Kickl jelenlegi vezetősége alatt, és jó úton halad afelé, hogy megnyerje az októberi szövetségi választásokat (a „győzelem” itt azt jelenti, hogy valószínűleg ő lesz a legnagyobb párt – vajon sikerül-e a koalíció létrehozása más kérdés).

Ahogy a történész, Tony Judt érvelt, néha jobban tennénk, ha tényleges történelmet tanulnánk, ahelyett, hogy a történelem tanulságait lusta politikai elemzésként rögzítenénk. Bár jó, ez az elv talán megzavart bennünket az európai populista jobboldal elemzésében az elmúlt években. Hajlamosak voltunk a populista mozgalmakat demagógok által felkorbácsolt garázdaságnak tekinteni. Talán itt az ideje, hogy egy kicsit többet beszéljünk az ideológiáról is.

Múlt hónapban tanulságos beszélgetést folytattam Natascha Strobl osztrák politológussal, aki régóta tanulmányozta a jobboldali szélsőségeket Ausztriában és Németországban. A fasizmus továbbra is a legjobb elméleti keret a két országban újrakezdődő jobboldali populizmust alátámasztó dinamikához, érvel.

Ez nem azt jelenti, hogy az AfD vagy az FPÖ minden tagja vagy szavazója járatos Carl Schmitt vagy HS Chamberlain véleményében, hanem azt, hogy ezeknek a világnézeteknek valami hasonló érzelmi háttere működik.

Szeretek az ideológiára gondolni: lehet, hogy nem ismered fel a csomós cerulean pulóvered örökségét, de ez nem jelenti azt, hogy nincs.

Ennek a következményei szerintem többek, mint elméletiek, mert arra kényszerít bennünket, hogy a problémát alulról felfelé, ne felülről lefelé vizsgáljuk. Ahelyett, hogy a jobboldali populista mozgalmakat elmúlónak, higgadtnak vagy vezetőik szolgálatában állónak utasítanánk el, érdemes elgondolkodnunk azon a tényen, hogy a nyugati demokráciákban már egy évtizede egyre vonzóbbak. És válaszul a közelmúlt társadalmi kihívásaira – gazdasági megrázkódtatásokra, világjárványra és növekvő migrációra – általában ők, és nem a mainstream pártok kínálnak egyetlen, koherens – ha mélyen megtévesztő – érzelmi választ.

Bővebben erről a témáról

A politikai következményei – Masha Gessen megvilágosító New York-i esszéje Hannah Arendt tartós politikai relevanciájáról

Sam választotta a hétnek

• Mariupol újjáépítésének fényes szimbóluma volt annak, amit Moszkva a szenvedésen kívül kínálhat az ukránoknak. Egy átfogó FT vizuális vizsgálat azt mutatja, hogy .

• – Michael Hofmann költő Caspar David Friedrichről az LRB-ben.