„Az intézetünk által 2003-ban megjelent első országos iskolákról szóló jelentésben számos olyan kérdés szerepelt a kutatási tervben és az indexben, amelyeket ma is aktuálisnak és megoldatlannak tekinthetünk. Az olyan kérdések, mint az oktatási rendszer kettőssége, ill. a szakképzés, vagy a tudományos kutatás zaklatott folyamata a reformok közti mozgásra és a versenyképesség megtorpanására, ha nem hiányára vagy hiányára kényszerítette magát, majd feltettük magunknak a kérdést, vajon a halandóság és az iskolai lemorzsolódás a rendszer strukturális sajátosságainak tulajdonítható jelenség-e, és hogyan ez az egybeesés valószínűleg elfogadható magyarázatot találhat a regionális iskolarendszerek eltérő hatékonyságában”. Ezt Gian Maria Fara, az Eurispes elnöke mondta a 2. jelentés az iskolákról és egyetemekről (Giuti Scuola kiadása) bemutatóján, amely a római Nemzeti Központi Könyvtárban zajlik.
„Amikor az oktatási rendszerről beszélünk, az a benyomásunk van, mintha befejezetlen vagy esetleg túl gyorsan félretett munkákat hagytunk volna hátra. Valójában nehéz olyan szektort találni, mint az iskoláké, amelyben az olasz politikusok reformergőssége van – folytatta Fara – A tanárok gyakran panaszkodnak a nagyszámú reformra vagy változásra irányuló projektre, amelyeknek a diákoknak kellett volna a közvetlen címzettjévé válniuk, akiknek a hangja az oktatási rendszer lakmuszpapírja hazánkban. Nincs nekik címzett intézményi diskurzus ne emlékeztessünk minden alkalommal, hogy az iskola prioritást élvez. De vajon van-e közös elképzelés arról, hogy milyennek kell lennie az oktatási rendszernek hazánkban.”
„Az elmúlt húsz évben – magyarázta az Eurispes elnöke – az iskolareform-projekteket szisztematikusan lebontották, és csak néhány nappal élték túl az azokat szülõ kormányerõk bukását. Ezért nem lehet túlságosan meglepő, ha még ma is , és nemcsak a centenárium megünneplése miatt lehet, hogy foglalkoznunk kell a „pogány reformmal”, ez pedig azt jelenti, hogy értékelni kell annak hosszú távú hatáshullámának hatását, mindenekelőtt fel kell ismerni jelenlétüket, megvizsgálni az okokat, Meghatározta, hogy több-kevesebb részben és többé-kevésbé fájdalmasan kudarcot vallott a sok megszakítási kísérlet. A húsz évvel ezelőttihez képest a bolygót sújtó egészségügyi vészhelyzet tapasztalatai után több mint jogos lesz híreket és néhány több megoldás. Gondoljunk az új technológiák mindenki által állított használatára és arra, hogy milyen hatást kellett volna gyakorolniuk a tanításra. Azonban sok más, nem kevésbé sürgős kérdés is terítéken van. Nem bánnánk, ha „távlati vitáknak” neveznénk őket. „, ha akarnánk, gondoljunk arra, hogy megoldásuk, ha nem a sarkon, még mindig lehetséges.”
„Végül feltesszük magunknak a kérdést: vajon az iskola valóban prioritást élvez-e a nemzeti napirenden, tekintettel arra, hogy a GDP-nek az oktatáshoz kapcsolódó aránya egyre inkább csökken. Az elmúlt 25 évben azt tapasztaltuk, hogy az iskolákra fordított kiadások 5,5%-ról 4%-ra csökkentek. Paradoxon, hiszen legalábbis szavakban azt mondjuk, hogy az iskolákat tartjuk az ország kiemelt prioritásának, éppen ezért – zárta Fara – továbbra is bízunk abban, hogy a Pnrr-finanszírozást jól kell felhasználni, annak hatékonyságában Olaszország szavahihetőségének és növekedési kilátásainak nagy részét kijátssza. Az oktatás ráadásul minden eszköznél fontosabb Olaszország jövőjét jelenti ma. Ennek megértése azt is jelenti, hogy előrelátóan kell irányítani az iskolák, egyetemek és az egyetemek világában már zajló változási folyamatokat. következésképpen a társadalom legmélyebb rétegeiben és az országunk gazdagságát alkotó gazdaságokban”.
Fara elnököt visszhangozta az Eurispes Oktatáspolitikai Obszervatórium igazgatója, Mario Caligiuri szavai: „Az oktatás témája nem egy a sok közül. A tudásalapú társadalomban a haladás és az innováció meghatározó ágazatát képviseli, amelyhez az oktatásnak kellene lennie. a gazdaság elé kerül, de a parlamentek többet foglalkoznak a gazdasággal, mint az oktatással, és ennek nagyon egyszerű oka van: az első azonnali válaszokat ad, míg a második évtizedekkel később hoz eredményt.” – folytatta Caligiuri – Ma az oktatás valódi társadalmi szükségletet jelent, tekintve, hogy szembenézve Minden felmerülő problémára a szisztematikusan javasolt válasz mindig ugyanaz: több oktatás Korszakos átalakulásokkal nézünk szembe a mesterséges intelligenciával való konfrontációval, amely egyre szorosabb, és amelynek kimenetelét ma már senki sem tudja. minden bizonnyal egyszerre három világban él: fizikai, virtuális és ember és gép között hibridizált világban. De az egész társadalmi, oktatási és jogalkotási szervezet továbbra is a fizikai dimenzióra épül. Ezért mélyreható strukturális reformokra van szükség, amelyek előrevetíthetik a már folyamatban lévő elkerülhetetlen átalakulásokat.”
„Éppen ezért az Eurispes-jelentés lehetőséget kíván adni arra, hogy az oktatás témája a politikai és kulturális vita középpontjába kerüljön, ami alapvető a demokrácia, a gazdaság és az életminőség szempontjából. Hazánk oktatási mutatói, kezdve az oktatási szegénység miatt már nehéz jövőt jósolna, különösen délen, ahol az oktatás minősége gyengébb. Az iskolák és az egyetemek – vonta le a következtetést Caligiuri – inkább társadalmi védőhálónak tűnnek, mintsem olyan helyeknek, ahol a jövő épül, és az egyenlőtlenségek megnyilvánulnak. Éppen ezért száz évvel a pogány reform után elengedhetetlen, hogy a minőségi érdemeken alapuló oktatást a társadalmi igazságtalanságok kialakulásának és csökkentésének tényezőjeként azonosítsuk, olyan nemzetpedagógiát alakítva ki, amely lehetővé teszi, hogy hazánk továbbra is továbbra is a bolygó egyik kulturális és ipari hatalma marad”.