Sunak walesi acélmunkásoknak tett üreges fogadalma a zöld munkahelyekre helyezi a hangsúlyt

Port Talbotban dolgozók ezrei veszítik el állásukat a következő hónapban, mivel Nagy-Britannia legnagyobb acélműve zöldellni kezd, ami felveti a kérdéseket a nettó nulla átállás munkaerőpiaci következményeiről.

szeptemberben megígérte, hogy a Tata Steel 500 millió fontnyi adófizetői támogatása „munkahelyek ezreit védi meg” a dél-walesi totemikus telephelyen.

A miniszterelnök ígérete azonban most üresen cseng a 2800 alkalmazottra nézve, akik az indiai tulajdonú konglomerátum azon döntése miatt, hogy bezárják Port Talbot utolsó két nagyolvasztóját.

Mindkét fő párt politikusai az utolsó napi foglalkoztatási klondike-i aranyláznak üdvözölték a zöld átmenetet. Boris Johnson miniszterelnökként azt mondta, hogy az ipari forradalom óta a nettó nullára váltás lenne a legnagyobb munkahelyteremtő: „Bármerre néz, Egyesült Királyságunk minden részén lesz munkahely.”

Eközben Ed Miliband, a Munkáspárt árnyékenergia-minisztere arról beszélt, hogy Nagy-Britanniának fel kell vennie a versenyt a „zöld munkahelyekért folyó globális versenyben”, mivel az üvegházhatású gázok nettó kibocsátását nullára kívánja csökkenteni a század közepére.

Az akadémikusok számára a kérdés árnyaltabb. Anna Valero, a London School of Economics’ Center for Economic Performance munkatársa szerint az Egyesült Királyság tiszta energiára való átállása összességében nem lehet „munkahelyek rombolója”.

Ellentétben a korábbi gyors ipari változások időszakaival, beleértve a szénbányászat összeomlását, amely keserű emlékeket hagyott a walesi völgyekben Port Talbot közelében, az eltolódás nagyobb valószínűséggel változtatja meg a meglévő szerepeket, mintsem törölje el a teljes iparágakat.

Elemzők szerint a munkahelyek megszűnése lokalizált lesz, míg az új állások – például az épületek utólagos felújítása – valószínűleg széles körben szétszóródnak, és a magasabb fizetésű szerepkörök a főváros közelében helyezkednek el.

Carl Sizer, a PwC brit tanácsadó cég régióvezetője arra figyelmeztetett, hogy az új zöld szerepek létrehozása a regionális egyenlőtlenség kockázatát rejti magában. A tavaly meghirdetettek Londonban és környékén koncentrálódtak.

Paul Nowak, a Szakszervezeti Kongresszus főtitkára azzal vádolta a kormányt, hogy „alszik a volánnál”, és több támogatást kért. A TUC becslése szerint mintegy 800 000 gyártási és ellátási lánc munkahelyet lehetne megszüntetni bőkezű állami támogatások nélkül.

„Olyan módon kell elérnünk a nettó nullát, hogy megvédjük az acélt, a vegyi anyagokat és az alapvető iparágakat, amelyekre Nagy-Britannia sikeres jövőjéhez szükségünk van” – tette hozzá.

Shaun, egy veterán, aki 44 éve dolgozik a walesi telephelyen, „pusztítónak” nevezte a londoni parlament épületét, amikor a közelmúltban a Tata terveit ellenző tüntetésen állt.

„A közösséget kiirtják” – mondta a 66 éves gépész, aki nem kívánta megmondani a teljes nevét. „3000 munkahelyet érint közvetlenül, de ezek közül mindegyikre négy-öt vállalkozó jut, ennek hatalmas következményei lesznek.”

A kormány kijelentette, hogy az Egyesült Királyság „vezető szerepet tölt be a világban”, és 2030-ig 480 000 zöld munkahely létrehozását várja. Hozzátette, hogy idén közzéteszi „zöld munkahelyek tervét”.

Nowak aggodalmai azt a tényt tükrözik, hogy a munkahelyek valószínűleg olyan helyeken szűnnek meg, amelyek erősen támaszkodnak egyetlen ágazatra vagy munkáltatóra, és kevés jól fizetett alternatíva van.

Ez egyértelmű Port Talbotban, ahol a Tata Steel után a legnagyobb munkaadó a Tesco szupermarketlánc. Az ottani átlagkeresetek jóval az Egyesült Királyság átlaga alatt vannak.

Ez aláhúzza egy „előretekintő stratégia szükségességét, ahol változás várható . . . gondolkodni azon, hogyan diverzifikálhat egy területet – mondta Valero.

Az előrelátás és a tervezés mellett a közgazdászok és a politikai döntéshozók megosztottak abban, hogy miként lehet a legjobban segíteni olyan helyeken, mint például Port Talbot. Vannak, akik osztják a szakszervezetek érvelését, miszerint az Egyesült Királyság fenntarthatná a hazai acélgyártást, ha jobb ipari stratégiával rendelkezne, összekötné az üzemeket korszerűsített kikötőkkel, olcsóbb, tisztább energiához juthatna, és segítené őket az új infrastruktúra iránti kereslet kielégítésében.

A közgazdászok azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez a fajta megközelítés nem feltétlenül védi meg a munkavállalókat a változásoktól, mivel a feldolgozóipar kevésbé munkaigényes.

„A munkahelyek védelme helyett azt kellene megkérdeznünk, hogy milyen típusú acéliparra van szükségünk az energiaátálláshoz, az infrastruktúra kiépítéséhez, valamint a nemzetbiztonsághoz és az ellátási lánc ellenálló képességéhez” – mondta Jeegar Kakkad, a Tony Blair Intézet iparpolitikai szakértője.

Ez elengedhetetlenné teszi a helyi gazdaság diverzifikálását azokon a helyeken, ahol a munkavállalók a legnagyobb zavarokkal szembesülnek.

„Ennél több nem lehet a válasz. . . Valami másnak kell lennie, de ennek elérése nem garantált” – mondta Paul Swinney, a Center for Cities agytröszt politikai igazgatója, aki rámutatott Aberdeen nehéz helyzetére.

Az északkelet-skóciai kikötővárost egykor az Egyesült Királyság olajfővárosaként ismerték, de az északi-tengeri kitermelés visszaesése miatt 2010 óta nagyobb mértékben csökkentek az átlagjövedelmek, mint bármely más városközpontban.

Ma körülbelül 120 000 ember dolgozik az Egyesült Királyság tengeri olaj- és gázszektorában. A Robert Gordon Egyetem Energy Transition Institute legújabb jelentése szerint ez 2030-ra 87 000-re csökkenne „irányított és igazságos” átmenet esetén, de 60 000-re zuhan, ha az új beruházások hirtelen leállnak.

A közgazdászok azonban azt mondták, hogy ahelyett, hogy a megszűnt munkahelyeket a „zöld” gyártásban betöltött egyenértékű szerepekkel pótolnák, az kell, hogy legyen a cél annak biztosítása, hogy az emberek jó munkát találjanak az otthonuk közelében. „Senki sem tudja, mi az a zöld munka. . . Az emberek csak munkát akarnak. Tudni akarják, hogyan fognak tisztességes bért keresni” – mondta Kakkad.