Pszichológia

Hogyan harcolj vissza azok ellen, akik életre tanítanak, de nem veszekednek senkivel

#image_title
457views

Miért engedjük meg magunkat, hogy az élet tanítson?

Bárki, aki tudja, hogyan kell megfigyelni, észrevette, hogy életünk különböző pillanataiban úgy gondolkodunk, érzünk és viselkedünk, mintha különböző emberek lennének. Úgy tűnik, ez mind ugyanaz én vagyok, csak más-más köntösben, más-más szerepben. Ingoda szabadon és magabiztosan cselekszünk, mint egy független felnőtt. Megfelelően értékelünk mindent, ami történik, és ennek megfelelően cselekszünk. Szabadon beszélünk erről vagy arról a témáról. Nincs félelem, nincs vágy senkinek a kedvében járni, nem dühítenek fel mások ellenvetései.

De van egy teljesen más helyzet is, amikor hirtelen, akaratunk ellenére elkezdünk kifogásokat keresni, és valahogy teljesen gyerekes módon megpróbálunk elbújni a kíváncsi szemek elől. Ilyenkor kicsinek és tehetetlennek érezzük magunkat. Úgy tűnik, hogy elveszítjük a felnőttkorunkat, és… Ez nagyon kellemetlen, és az sem világos, hogyan térhet vissza korábbi állapotába.

Ez másként is történik – amikor elkezdünk dühösen elítélni, kritizálni, szidni másokat, akkor rá akarjuk kényszeríteni a véleményünket, vagy meggyőzni őket arról, hogy igazunk van. Úgy viselkedünk, ahogy egykor a szüleink. Mi történik?

A híres pszichológus és pszichiáter, Eric Berne kidolgozta a „forgatókönyv- (vagy tranzakciós) elemzés” népszerű fogalmát. Ezt hitte Minden személynek három hiposztázisa (szerepe) van: Felnőtt, Szülő és Gyermek (Gyermek). Az adott pillanatban egy személy e három állapot valamelyikében van. Bern ezt mondja, és ez igaz. Jellemezzük ezeket a szerepeket:

  1. Gyermek – olyan jellemvonásokban nyilvánul meg, mint a spontaneitás, a spontaneitás, a színlelés vágya, az elkényeztetés, a rosszindulatú cselekvés, a szeszélyesség, a bűntudat és a szégyen érzése… Gyakran használt szavak: akarok, enyém, adok, félek, sértő , kellemetlen…
  2. Szülő – kritika, harag, alávetés, mutogatás, megbocsátás vágya, dicséret, helyeslés képessége… Gyakran használt szavak: kell, kell, illetlen, veszélyes, nem szabad, tévedsz…
  3. Felnőtt – higgadtság, magabiztosság, tárgyilagos megítélés, pozitív megoldási vágy jellemzi… Gyakran használt szavak: találjuk ki, ésszerűen, ez tény, én vagyok érte felelős…

Ne hagyja ki

Egyetértesz azzal, hogy mindenkinek megvannak ezek a szerepei, csak nem egyszerre? Mi késztet tehát arra, hogy a Felnőtt állapotból más szerepekbe essünk, miért engedjük meg, hogy mások tanítsanak minket, és néha mi magunk is készek vagyunk másokat tanítani?

Kora gyermekkorban (általában hat éves kor előtt) megtanítják nekünk, hogy nem lehetünk olyanok, amilyenek vagyunk. Olyan spontán, huncut, és néha szemtelen. Speciális viselkedési szabályokat (értsd: egyéb szerepeket) kényszerítenek ránk. Azt sugallják, hogy ha ezeket a szabályokat nem teljesítjük, nem vesznek fel minket a körünkbe, vagy nevetség tárgyává válunk ott, vagy akár számkivetettekké. Ezt mind szavakkal, mind pedig – ami a legfontosabb – a szülői magatartás példáján keresztül közvetítjük. Így Igyekszünk viselkedésünket mások szükségleteihez igazítani, megvizsgáljuk mások véleményét és megfelelni az elvárásaiknak.

Így válnak a gyermekkori szokások a felnőtt életszabályaivá. Felnőttünk, de a szokás megmarad. Észre sem vesszük, hogy öntudatlanul, automatikusan reagálunk az eseményekre. Nem a vágyaink szerint élünk, hanem a bennünk lefektetett gyermekprogramot teljesítjük. Ezt hívják kényszerű viselkedésmintáknak. Megszokva, hogy így élünk, automatikusan lépünk szerepről szerepre, anélkül, hogy magunk is észrevennénk, hanem meglepjük magunkat és reakcióinkat. A legrosszabb az, hogy a döntéseink, mégpedig fontosak, attól függnek, hogy éppen milyen szerepet töltünk be.

Hogyan lehet az embert botrány nélkül a helyére tenni

Megtörhető ez az ördögi kör? Lehetséges és szükséges. Csak ritkán gondol rá valaki, még kevésbé tűz ki ilyen célt maga elé.

És hogyan kell csinálni? Ha kényelmetlenséget, irritációt vagy zaklatás érzését tapasztalja, amikor egy adott személlyel kommunikál, akkor van egy meglehetősen egyszerű módja annak orvoslására. Nevezzük ezt „felnőtt kommunikációs” módszernek. Mindössze 4 lépésből áll:

  1. Elmondod annak a személynek, aki éppen megpróbált előadást tartani, vagy akár manipulálni téged, egy éppen megtörtént kellemetlen esemény tényéről. Érzelemmentesen beszélsz, csak tények. Például: „Most te ezt-azt mondtad számomra elfogadhatatlan formában…”
  2. Nevezd meg, milyen érzéseket éltél át abban a pillanatban. Például: „Ugyanakkor megtapasztaltam a neheztelés érzését (szégyen, harag vagy valami más…), mert nem vagyok a te gyereked, hogy szidjak vagy tanítsam. Nem te vagy a bírám, és nem én vagyok a vádlott…”
  3. Ezzel kapcsolatban elmondja beszélgetőpartnerének néhány kérését. Például: „Arra kérem, hogy a jövőben ne engedje meg magának, hogy ilyen hangot használjon.”
  4. Megmondja, mi lesz, ha a beszélgetőpartner nem teljesíti a kérését. Például: „Egyébként elmegyek, és a jövőben nem fogok veled kommunikálni ebben a formátumban.”

És így, ha ráébredsz a problémára, hogy élni tanítanak, ez már félúton a sikerhez. Tűzz ki magadnak egy célt, hogy változtass a helyzeten, és sikerülni fog!